Ezzel a fagylaltkészítő labdával nem csak a gyereked, még a kutyád is tud fagyit csinálni!

A nyár leghűsítőbb finomságát nem csak a cukrászdában vásárolhatjuk meg, akár otthon is elkészíthetjük, nem is akárhogyan! Íme a labdás fagylaltkészítő különlegesség! 

Házilag fagylaltot készíteni nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg időbe telhet, míg egy házi hűsítő desszertet tálalni tudunk saját magunk, vagy a család számára. Szerencsére ma már egyre több olyan gép létezik, melynek segítségével egy kicsit egyszerűbbé és gyorsabbá tehetjük ezt a folyamatot, mi sem mutatja jobban ezt, mint az alább látható, kosárlabdára emlékeztető fagylaltkészítő labda.

A videóban két fiatal lány egy játszótéren szórakozva mutatja be, hogyan lehet csupán 30 perc alatt minden szempontból kielégítő fagylaltot készíteni alig néhány hozzávaló segítségével.

A fagylaltot a lányok jég, magas zsírtartalmú habtejszín, cukor és édesítőszerek segítségével készítik el, majd a labda alapos lezárása után 30 percig rázzák, gurítják a labdát, megtörve ezzel a jeget és vegyítve az összes alapanyagot. A videóban szereplő lányok szerint a feladat azért itt sem annyira egyszerű, a minden jóval megtömött labda ugyanis nehéz, ráadásul folyamatosan rázni vagy gurítani kell.

A gurítás feladatával volt olyan ember is, aki kutyáját bízta meg, a videóban látható négylábú pedig úgy tűnik, sokkal jobban élvezi a munkát (vagyis a játékot). A furcsa fagyis labdát akár Te is megszerezheted az interneten, és még akár idén nyáron kipróbálhatod az egyszerre megmozgató és szórakoztató kütyüt.

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via housebeautiful, unilad, címlap: droold

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...