Ezért lesz teljes sötétség most szombaton

Március 24-én este idén is lekapcsolják Budapest mintegy 260 épületének és objektumának díszvilágítását.

Számos település mellett Budapest ismét sötétbe borul a Föld Órája alkalmából: március 24-én 20:30-kor többek között olyan épületek és objektumok díszvilágítását kapcsolják le, mint

  • a Parlament,
  • a Citadella,
  • az Andrássy út,
  • a Nemzeti Múzeum
  • és a Nemzeti Színház,
  • a Budai Vár,
  • a Mátyás templom
  • és a Halászbástya,
  • a Hősök tere,
  • a Vajdahunyad vár, valamint az összes budapesti híd.
  • A főváros teljes UNESCO Világörökségi része elsötétül, így érdemes lesz a városban tartózkodni, és megcsodálni, ahogy elalszanak a fények.

A Föld Órája alkalmából országszerte készülnek saját szervezésű eseményekkel Budapesten és vidéken is. Ezekről a programokról a kezdeményezés hivatalos hazai oldala, awww.foldoraja.huEseményekmenüpontjában lehet tájékozódni.

Minden tett számít!

A lekapcsolás mellett a Föld Órája megújult üzenete - "Kapcsolódj a Földhöz!" - azt sugallja: idén az egyes embereknek nagyobb szerepe van, mint valaha. Ettől az évtől ugyanis a fókuszban a biológiai sokféleség megőrzése és a fenntartható életmód áll, hiszen ez az, amivel segíthetjük közvetlen környezetünk és egyúttal bolygónk megóvását.

Minden ember, minden apró tett számít! Éppen ezért a WWF Magyarország egy négylépéses kihívást indított, az utolsóról éppen tegnap rántották le a leplet. Ebben arra kérik az embereket, hogy vállalják,

  • egy hétig tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog mennek dolgozni vagy az iskolába, ezzel is hozzájárulva a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez és a tisztább levegőhöz. Az első kihívás során arra buzdítottak mindenkit, hogy csatlakozzanak a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor kapcsolják le a világítást egy órára, második lépésként pedig azt kérték, hogy
  • egy hétig semmit ne nyomtassanak ki, ezzel is védve erdőinket,
  • a harmadik kihívás során pedig a résztvevők vállalták, hogy egy hétig PET palackos üdítő vagy ásványvíz helyett csapvizet fogyasztanak, ezáltal csökkentik a műanyaghulladék keletkezését.

Regisztrálj Te is!

Még nem későregisztrálni! Akár magánszemélyként, vállalatként, településként vagy intézményként jelentkezel, hozzájárulsz ahhoz, hogy bolygónk megőrizze azokat a természeti kincseit, amelyeket mára komoly veszélybe sodort az emberi tevékenység.

Csatlakozz Te is, mert együtt lehetséges!

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...