Ezek az ételek és kiállítók voltak a legjobbak a Gourmet Fesztiválon

Idén is hatalmas volt az érdeklődés a legmenőbb hazai gasztrofesztivál iránt. A négy nap alatt több mint húszezren jöttek el a OTP Bank Gourmet Fesztiválra, a Millenárisra.

Évek óta egyre nagyobb az érdeklődés a minőségi gasztronómia iránt, így nem csoda hogy a szakma legnagyobb presztízsű kiállításán is nagy volt idén a forgalom és minden feltétel adott volt, hogy “egyhelyben” végigkóstolhassuk Magyarországot.

Hagyományteremtő szándékkal tavaly indult a Gourmet díj, amelynek keretében díjazzák a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. A díjakat Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese adta át, aki hazánkat képviseli majd a Bocuse d’Or szakácsverseny európai fordulóján Torinóban. A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire, így két kategóriában is adtak át díjakat, sőt, egy különdíj is gazdára talált.

Az Innio zsíros kenyere

A gasztroszakemberekből álló zsűri idén a legjobb ételnek a Kreinbacher Bistro alkotását választotta, ami nem más, mint a „Szent Jakab-kagyló, ponzu, avokádókrém, lazackaviár”. Díjat kapott a legjobb kiállító is, ebben a kategóriában összhatást, az ételek konzisztenciáját és minőségét, a stand megjelenését, illetve a fesztivál szempontjából hozzáadott értéket vizsgálták. 2018. legjobb kiállítója az Innio Étterem lett.

A Legjobb édesvízi halból készült étel kategóriában egy különdíjat is kiosztottak, amit a szakma bírálata alapján a Kistücsök étterem„Házi kenyérgombóc nyurgaponty császárhússal, sóska szósszal” étele kapott. A látogatók is szavazhattak: a közönség szerint a legjobb kiállító és étel kategóriában a gyöngyösi Bori Mami vitte el a pálmát.

Bori Mami csipetkéje tintahallal színezve, éticsigával

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...