Ez volt Benke Laci bácsi egyik kedvenc étele - búcsúztatót rendeznek a mesterszakács tiszteletére

A 70 éves korában elhunyt mesterszakács kedvenc fogásait készítik el a lajosmizsei Tanyacsárdában.

Búcsúztatót rendeznek a 70 éves korában elhunyt Benke László mesterszakács tiszteletére a lajosmizsei Tanyacsárdában. A szakács a Bács-Kiskun megyei városban született, és rendszeres vendége volt a csárdának is.

Laci bácsi kedvenc ételeitlegjobb barátja, Garaczi János mesterszakács készíti el, körülbelül 150-200 embernek - írja a Bors.

"Ha megérkezett, legtöbbször hátul, a konyhán keresztül jött, előre hallottam, ahogy kiabál: 'az öreg vaddisznót engedjétek be a séfhez'. Nagyszerű humora volt, mindenkihez volt egy kedves szava" – meséli róla a szakács, aki egy ételt is elnevez konyháján a többszörös világbajnok Laci bácsiról.

A Tanyacsárdában, a mesterszakács fiának kérésére egyszerű, magyaros fogásokat készítenek majd a megemlékezésen. Hidegtálak, szendvicsek, kézzel is ehető ételek, mártogatósok lesznek a menüben, de nem hiányozhat majd a sorból Laci bácsi egyik kedvence, a tejes pite.

A család tájékoztatása szerint Laci bácsit június 21-én helyezik örök nyugalomra szülőhelyén, Lajosmizsén. Mi ebben a cikkünkben emlékeztünk meg a mesterszakács munkásságáról.

Ezeket olvastad már?

via HVG

Címlapfotó: Facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Morzsás mákos pite

Ha van olyan sütő funkció, akkor alul-sütéssel kezdjünk és félidőben állítsuk át alul-felül sütés funkcióra. Elkészítésnél mindenki a saját sütőjének a teljesítményét ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...