Az EU nyugdíjba küldi a szavatossági időt

Az Európai Unió sutba dobná a legtartósabb élelmiszereken feltüntetett lejárati határidőket, és ezzel a lépéssel több millió tonnányi ennivaló elpocsékolását akadályozná meg.

A holland mezőgazdasági miniszter, Sharon Dijksma által beterjesztett, és a legtöbb nyugati tagállam által támogatott javaslat szerint a tartós élelmiszerek esetén - mint például a kávé, a rizs, a száraz tészta, a kemény sajtok, a lekvárok és a savanyúságok - megszűnne a szavatossági idő feltüntetésének kötelezettsége. Ha a tervezet átmegy az Európai Bizottságon, az említett termékek csomagolásairól eltűnhet a lejárati határidő. Az uniós szinten szabályozott ennivalók mellett az egyes tagállamok újabb ételkategóriákat is felvehetnek a listájukra.

A kezdeményezés hátterében takarékossági megfontolások állnak: Brüsszel csökkentené az elpocsékolt élelemmennyiségét, amely jelenleg több mint 100 millió tonnára rúg évente. A becslések szerint a mostani módosítás éves szinten megközelítőleg 15 millió tonnát óvna meg a fölösleges kukába kerüléstől.

A projekt elindítói úgy érvelnek, a tartós élelmiszerek esetén a fogyasztók maguk is el tudják dönteni, hogy mikor válik valami használhatatlanná. Ráadásul a rizs vagy épp a kávé esetén az eredeti szín enyhe elváltozása még nem teszi károssá vagy veszélyessé az adott alapanyagot, pusztán csak a minőségén ront egy leheletnyit.

A jelenlegi jogszabályok szerint minden étkezésre alkalmas anyagon szerepelnie kell a szavatossági időnek, függetlenül attól, hogy könnyen romló nyers húsokról vagy épp hosszú ideig elálló fagyasztott és konzervélelmiszerekről van szó. A lejárati idő feltüntetése azonban ez utóbbiak esetén is arra ösztönöz bennünket, hogy szükségtelenül korán kidobjuk őket, és így értékes erőforrásokat és pénzt pocsékoljunk el. A felmérések szerint egy átlagos európai család például évente akár 180 ezer forintnyi ennivalót is elfecsérelhet.

Az ecet már az év eleje óta felmentést kapott a szavatossági idő feltüntetésének kötelezettsége alól, nemsokára pedig egy sor más konyhai hozzávaló is követheti. Nemrégiben mi is készítettünk egy rövid útmutatót arról, hogy mi mennyi ideig fogyasztható még a lejárati idő után. Az új körülmények között ez az írás hasznosabb lehet, mint eddig valaha.

(via The Telegraph)

{ SZAVAZAS }

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

Kezdődik a grillszezon! Ezek az ételek kerülnek leggyakrabban a rácsra

Pünkösdtől augusztus 20-ig tart a grillszezon csúcsa, de a legnagyobb rajongók őszig nem teszik el a grillt. A magyarok közel fele külön bevásárlással készül a sütögetésekre, a Tesco adatai szerint tavaly 11 százalékkal nőtt a szezonális grillhúsok forgalma. A legnépszerűbb továbbra is a fűszeres sertéshús, ugyanakkor egyre többen választanak halat, valamint kacsa- és libahúst is.

Nosalty

Ez a diéta segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást

A menopauza egy kevésbé kutatott, részben félreértett folyamat, amely minden nő életében eljön. A testi-lelki változás sok kellemetlen tünettel jár, a hőingadozástól kezdve egészen a súlygyarapodásig. És hiába figyel az ember a bevitt kalóriák mennyiségére, és végez napi szintű testmozgást, ezek kombinációja sem feltétlen elég ahhoz, hogy kontrolláljuk súlyunkat. Van azonban egy olyan diéta, ami segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást.

Nosalty

További cikkek

7 kiváló étterem, bisztró, pékség és kávézó, ha Veszprém felé...

Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...