Eltűntek a betűk a világhírű csoki csomagolásáról

A Cadbury márka ezúttal is remek kampánnyal biztosította, hogy szem ne maradjon szárazon. Az időskori magányosságra hívja fel a figyelmet felirat nélküli csokitábláival.

A Cadbury csokoládégyár többször bizonyította már, hogy jól kitalált kampánystratégiáival ügyesen irányítja szociálisan érzékeny problémákra az emberek figyelmét.

Korábban már megírtuk, miként próbáltak meg leküzdeni az Indiában uralkodó vallási- kaszt- és bőrszín alapú előítéleteket a szín- és ízátmenetes csokoládéjával.

Az Age UKés a gyártó közös együttműködésében most olyancsokoládévalósult meg, amelyről nemes egyszerűséggel eltüntették a szavakat. Annak, hogy egyetlen betűt sem látunk a lila csomagoláson komoly okai vannak. Az Egyesült Királyságban 1,4 millió ember küzd az időskori elmagányosodással, a figyelemfelkeltő projekt erre az őrületesen magas számra és fókuszál, és arra, hogy tennie kell valamit a társadalomnak, és végre megszólalni.

A kutatások szerint 225 000 idős ember olyannyira magányos, hogy egy hét is eltelik úgy, hogy senkinek nem beszélnek egy szót sem. Ezt a szomorú tényt ragadta meg a Cadbury, aki most a limitált csomagolástól is "elvette" a szavakat.

A kampányhoz egy szívszorító videót is készítettek, amelyben idős emberek mesélnek arról, hogyan élik túl a mindennapokat bármilyen társaság nélkül. A szereplők elveszítették a házastársukat, azóta pedig teljesen egyedül maradtak, amit szörnyű feldolgozni. Az egyik idős néni arról mesél, a magány miatt olyan, mintha nem is létezne. Kell, hogy legyen valaki, akivel beszélgethetsz, azért hogy úgy érezd, élsz.

A felirat nélküli csokik megvásárlásával az szervezetet is támogatható, hogy minél kevesebb nyugdíjas éveiben járó személynek kelljen megtapasztalnia a tartós egyedüllét rettenetes érzését. Kíváncsiak vagyunk, ti mit szóltok a kezdeményezéshez?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép:campaignlive.co.uk

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.