Meglepő: már ebben az országban is imádják a kürtőskalácsot - mi a baj ezzel?

Sorra nyílnak a kürtőskalácsozók világszerte. A hungarikum most Indiát hódította meg. Tény, hogy az ott kapható változatok eléggé elrugaszkodnak a hagyományostól.

A kürtőskalácsot 2015-ben választották hungarikumnak, bár az erdélyi, szekély és magyar hagyományokkal is rendelkező édességet más nemzetek, például a románok vagy a csehek is a magukénak vallják. Ebbe a vitába most nem kívánunk rendet tenni, maradjunk annyiban, hogy a kürtőskalács népszerű a magyarok és a turisták körében is, olyannyira, hogy más országokba is sorra nyitnak a kürtőskalácsozók.

Indiában is terjednek a hungarikumot népszerűsítő boltok, igaz a kürtőskalácsokat egy kicsit más köntösben, mondhatni újragondolva árulják a vásárlóknak. Néhány hete például a hétmilliós Csennai városában nyitott egy Kurtos névre keresztelt kürtősöző, amitSaira and Mohammed Shafi üzemeltet. 11-féle kürtőskalácsot árulnak, salátában, édesen és sósan is adják őket.

Saira egy budapesti utazás után döntött úgy, hogy kürtőskalácsozót nyit. Beszámolója sokat elárul arról, hogy itthon is mennyire elrugaszkodtak egyes árusok a hagyományos kürtőskalács-készítéstől:

„Budapesten próbáltam ki a kürtőskalácsot. Különösen tetszett az, amelyik csokoládéval volt töltve. Soha nem próbáltam még hasonlót korábban” - mesélte a nő, akit a csokival töltött kürtőskalács megkóstolása egyenesen a saját bolt nyitásáig repített. Két évbe tellett, mire elsajátította a készítési folyamatokat. Még egy híres séffel is összeállt, akivel közel 172-féle ízesítésű kürtőskalácsot próbáltak ki, mindenféle indiai fűszerezéssel is, a lényeg, hogy töltött legyen. Mint például ez a változat:

De nem Csennai az első indiai város, ahol a töltött kürtőskalácsok hódítanak. Létezik már egy franchise is, Kurtosh néven, amely több indiai városban megtalálható.

A kürtőskalács az elmúlt években több országban megjelent.Tajvantól Ausztrálián át Peruig és Kanadáig. Az Egyesült Államokban főleg fagylalttal hódít, Torontóban pedig a 88 éves Éva nagyinak köszönhetően vált népszerűvé az édes finomságokkal megpakolt hungarikum. A nagy népszerűséggel nem is lenne baj, ha a külföldön élőkkel megismertetnék a spenóttal, csirkével, curryvel és más nyalánkságokkal töltött kürtőskalácsok mellett a hagyományos változatot is, ami legalább annyira finom, mint az újragondoltak. Mit gondoltok?

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via The Hindu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.