A termék, amit be kell szerezned, ha tiszta levegőt szeretnél az otthonodban

Nem kérdés, hogy a tiszta levegő rengeteget javít a közérzetünkön, ezen kívül pedig az egészségünknek is jót tesz. Szerencsére egyetlen egy készülékkel megtisztíthatjuk otthonunk levegőjét, mi pedig rögtön le is teszteltük!

Arról senkinek nem kell kiselőadást tartani, hogy a kültéri levegő tele van szennyeződésekkel, azt azonban már kevesen tudjuk, hogy otthonunk levegőjében is akadnak egészségünkre káros anyagok.

Gondoljunk csak bele: a növények pollenjétől és a penésztől kezdve a főzéskor keletkezett gázokon, füstön, az illékony szerves anyagokon, a spraykben található benzolon át egészen a gyertyákig, számos szennyeződéssel találkozunk mindennapjaink során.

Persze az ember igyekszik figyelni arra, hogy rendszeresen szellőztessen, és minden lehető felületet letakarítson, amin por található, mégsem tudunk mindent kivédeni. Szerencsére manapság már kaphatóak olyan légtisztító eszközök, melyek segítséget nyújtanak nekünk. Nemrégiben lehetőségünk nyílt tesztelni ezek közül egyet, méghozzá a Dyson Purifier Hot+Cool HP07 légtisztítót.

A konyhában is remek társ

Könnyen felállítható

A fantasztikus gépet egy földszinti kis lakásban állítottuk fel, ahol rengeteg a por, és penészedésre hajlamosak a falak. A készüléket pikk-pakk össze lehet rakni, és a hozzá tartozó távirányítóval, továbbá egy alkalmazás segítségével is lehet kezelni. Egyébként az applikációt mindenképpen érdemes letölteni, hiszen miután csatlakoztattuk az eszközt az otthoni hálózatra, akár a telefonunkról is irányíthatjuk azt. Sőt, ha van mobilnetünk, akkor is megtehetjük ugyanezt, ha éppen az utcán sétálunk, vagy a boltban vásárolunk.

Mind a kettővel könnyedén beállíthatjuk a ventilátor sebességét, a kifújt levegő hőmérsékletét, irányát (lefelé, vízszintesen, vagy inkább felfelé fújjon levegőt), a készülék forgásának szögét (egy meghatározott irányba fújja a levegőt, vagy legalább 45, maximum 350 fokban forogjon). Ezeken kívül lehetőségünk van arra is, hogy időzítsük a menetidejét, illetve azt is ütemezhetjük, hogy egy meghatározott időben kapcsoljon ki/be, sőt, automata, illetve alvó mód is elérhető: előbbi automatikusan állítja a ventilátor sebességét attól függően, hogy mennyire érzékeli szennyezettnek a levegőt, utóbbinál pedig a készülék halványított kijelzővel, a legcsendesebb beállításokkal figyeli és tisztítja a levegőt.

Mindent elemez

Az előbb említett beállítással kapcsolatos adatokat az eszközön lévő LCD-kijelzőn és az applikáción keresztül is nyomon követhetjük.

Elszívja a kellemetlen szagokat

Az eszköz természetesen a levegőben lévő szennyeződések (baktériumok, pollenek, penészspórák, nitrogén-dioxid, formaldehid stb.) szintjéről is ad információt.

Három szenzor figyeli folyamatosan a levegő minőségét, miközben az egyedi algoritmus minden másodpercben elemzi a rögzített adatokat, ezáltal a készülék képes folyamatosan pontos elemzéseket és kijelzéseket készíteni a levegő minőségéről. A lakásunkban sajnos jó néhány alkalommal csúszott a vörös zónába a levegő minősége, azonban néhány nap alatt teljesen kitisztította a levegőt, és szinten is tartotta.

Ezzel az eszközzel fűteni és hűteni is lehet, ez alkalommal mi előbbire használtuk, de otthoni edzés során például kifejezetten ajánlott, hogy enyhe hűtési funkcióra váltsunk, aminek köszönhetően sokkal komfortosabb lesz a mozgás.

Semmi miatt nem kell aggódni

Gyorsan kiderült számunkra, hogy az első dolog, ami miatt aggódtunk, azaz hogy hangos lesz, egyáltalán nem igaz. Bár ez természetesen attól is függ, hogy éppen milyen fokozaton megy, de általánosságban elmondható, hogy nem csap nagy zajt.

Igazán egyedi a megjelenése

A HEPA filter magába zárja az akár 0,1 mikron méretű részecskék 99,95%-át. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Dyson készüléke képes arra, hogy eltávolítsa a szoba levegőjéből többek közt a különböző allergéneket, a penészgombák levegőben szálló spóráit, a nitrogén-dioxidot, a formaldehidet, és a PM 2.5-ös részecskék jelentős részét. A HEPA filtert egészíti ki az aktívszén-szűrő, mely a gázok, a szagok és az illékony szerves anyagok megkötését végzi.

Az sem utolsó szempont, hogy a készülék igazán impozáns külsővel rendelkezik. A teszt alatt hozzánk látogatók közül sokan megkérdezték: ez egy szobor? Letisztult, modern eleganciát sugároz, és cseppet sem hivalkodó, ugyanúgy illik egy otthonosan berendezett lakásba, mint egy irodába.

Nincsenek továbbá ventilátorlapátok, ez biztonságosabbá, egyszersmind dekoratívabbá teszi a készüléket. Úgy érezzük, átment a teszten a Dyson Purifier Hot+Cool HP07 légtisztító, és minden igényünket kiszolgálta, így befogadjuk a családba!

Fotók: Simon Gábor

Címlapról ajánljuk

További cikkek