Dalnoki Bence elárulta, mik a jövőbeli tervei

A 2023-as Bocuse d'Or világverseny bronzszobrosa, Dalnoki Bence séf nemrég ízelítőt adott a Lyonban díjazott fogásaiból. Az ételalkotásokat egy bemutató keretében tálalta, ahol nemcsak gasztronómiai titkokba avatta be vendégeit, hanem további terveiről is beszélt.

A magyar gasztronómia történetében új időszámítás kezdődött az idén január 23-án, Lyonban: bronzszobrot nyert a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjében. Dalnoki Bence február közepén újra munkába állt. Tudja, hogy a példátlan siker kötelez és felelősséggel jár.

Dalnoki Bence séf

Hatalmas mérföldkő ez a siker nemcsak a magyar Bocuse d’Or versenyzés, de az egész magyar gasztronómia történetében is. Sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van az eredményünk mögött. Ez a bronzszobor újabb bizonyíték, hogy Magyarországnak ott van a helye a világ gasztrotérképén

– összegezte a séf az elmúlt időszakot és jövőbeli terveit.

Habár a két Michelin-csillagos Stand étterem étlapján szerepel már két tétel a konyhaművészet elismert menüsorából, de ő szeretett volna megmutatni néhányat az alkotásai közül a sajtó képviselőinek, beavatva őket egy-egy műhelytitokba. A „Szeresd a zöldségeket!", a „Ropogós sütőtök Halloween", vagy a „Mindennap egy alma, az orvost távol tartja!" fantázianév mögött különleges gasztronómiai technikák és tudományos ismeretek vannak, amelyeket az újságírókból álló publikum minden egyes kóstoláskor érezhetett.

A látványos eseményen szinte forrt a levegő a munka hevében. Új formát öltött az alma, pürésedett a sütőtök, számos izgalmas konyhai eljárásra fény derült – a szerencsés meghívottak a molekuláris gasztronómia rejtelmeibe is bepillantást kaptak.

“Szeresd a zöldségeket!” fogás

A METRO áruház Gasztroakadémiájának látványkonyha-terme nemcsak ízekkel és illatokkal telt meg: a díjnyertes séf interaktív előadással is színesítette a látottakat. A jelenlévők megtudhatták, hogyan lehet szarvasgombát készíteni szarvasgomba nélkül, vagy akár kaviárt varázsolni növényi alapon. Dalnoki Bence, mint a legnagyobb bűvészek, illuzionisták, elkápráztatta a közönséget, de minden csodájának a titkát nem árulta el. Terveiről azonban szívesen beszélt.

Rövidesen megjelenik a magyar Bocuse d’Or kiadvány, amelyben a különleges fogásaink receptjeit is bemutatjuk. Célom, hogy a mindennapi munkában továbbra is folyamatosan fejlődhessek, és példámon keresztül szeretném a fiatal generáció tehetséges tagjait is a vendéglátás irányába terelni, utat mutatva nekik, ahogyan nekem is utat mutattak mentoraim. Terveim között szerepel egy mentorprogram elindítása is a fiatalok számára

– árulta el a bronzszobros séf.

Az országos mentorprogram kidolgozásában a sajtóeseményt is szervező Nest Communications lesz a partnere. „A tehetséges, sokra hivatott alkotók támogatását mindig kiemelten fontosnak tartottuk. Azt gondoljuk, Dalnoki Bence és csapatának sikere újabb hatalmas lökést adhat a magyar gasztronómiának, példáján keresztül pedig számos tehetséges fiatalt győzhetünk meg, hogy ezt a pályát válassza, és további értékeket teremtsen” - fogalmaz Énekes Bence, a Nest Communications tulajdonos-ügyvezetője.

Különleges fogások

A “Mindennap egy alma, az orvost távol tartja!” fogás

A „Szeresd a zöldségeket!” fogás egy hűvös sütőtökleves, sütőtökkel töltött roppanós uborka, petrezselyem és zsenge torma kombinációja, lágy zabkrémmel és grillolajban marinált zöldborsóval. A „Ropogós sütőtök Halloween” fantázianév egy serpenyőben sült tojás flant takar, gombákkal és hagymával, savanyított sütőtökkel, citromos kakukkfűvel és krémes tojássárgájával, valamint Érlelt Balaton sajtszósszal, sütőtökkel és tökmagolajjal. A „Mindennap egy alma, az orvost távol tartja!” pedig egy vaníliás joghurtmousse sütőtökkel, almával, málnával töltve és sütőtökös piskóta tökmaggal, ropogós „föld” kíséretében, robbanó cukorkával, csokoládéval, mogyoróval és citromos verbénával.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.