A cukkinit még savanyítani is lehet

Bár hihetetlenül hangzik, de akár tésztát is helyettesíthetünk vele. És persze savanyíthatjuk is. Az igazán változatosan elkészíthető cukkinival ismerkedünk.

A cukkini a tökfélék családjába tartozik. Zöld színű termés, amely tulajdonképpen gyümölcs, de mégis a zöldségek közé soroljuk. Akár 1 méteresre is megnő, de nagyon fiatalon szedik le, így a piacokon maximum 15-30 cm-es példányokkal találkozunk. Virágai – mind a hím és női is – ehetők, az olasz konyha előszeretettel használja őket félig nyílt állapotukban pl. ricottával töltve, palacsintatésztában vagy olajban hirtelen kisütve. Ha kertészkedünk, akkor azonban óvatosan a virágszedéssel, ugyanis a termés a női virágokból alakul ki, tehát figyeljünk, melyiket szedjük le.

Számos fajtája létezik, Magyarországon a legelterjedtebb a zöld fajta, bár ebből is létezik cirmos zöld, világos vagy sötét is. Ezek ízben nem térnek el egymástól. A mély sárga Goldrush cukkini nagyon dekoratív, és megtalálható fehér vagy szürke színben is, sőt, a hosszúkás termés se mindig jellemző, hiszen egy, már inkább tökre hasonlító, kerekded fajtát is ismerünk.

Felhasználását tekintve rendkívül változatos. Krémlevesekben minimális víz felhasználásával sokféleképpen fűszerezhető. Grillezhető, szépen karamellizálódik a felszíne, és gyorsan elkészül. A ratatouille, a francia lecsó nélkülözhetetlen hozzávalója. Savanyíthatjuk is, ahogy én tettem, így megmarad a ropogós állaga. Néhány fűszer, ecet, só és cukor, és télen is élvezhetjük ezt a nyári zöldséget.

Kínai savanyított cukkini recept

Talán a legizgalmasabb módja annak, hogy a cukkinit felhasználjuk, a cukkini tészta elkészítése. Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy ezzel az alacsony kalória- és szénhidráttartalmú zöldséggel helyettesíteni tudjuk a spagettit. Ehhez egyszerűen csak egy nagy lukú reszelőn kell hosszában fektetve csíkokat gyalulni belőle, de akár egy díszítésre is alkalmas, csíkozni képes zöldséghámozóval is megtehetjük ugyanezt. Ezután már csak néhány percig kell forró vízben főznünk, hogy még roppanós maradjon. Bármilyen szósszal fogyaszthatjuk. Jól illenek hozzá a tengeri ízek: rákok, kagylók, halak. { GALÉRIA = 1,2,3 }

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...