Csavard el a fejét a gyomrán keresztül, és a pasi valósággá válik!

Azt mondják, hogy a férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út, és abból, hogy mi a kedvence, még több szokására is következtethetünk. (x)

Ki tudja, honnan származik ez a mondás. Sokak szerint csak falusi legenda, és mi tagadás, legtöbben, akik igaznak tartják, a női nem képviselői. Az viszont valós, hogy a régi vidéki világban a leánynak értenie kellett a főzés tudományához, úgy adták férjhez, hogy ne valljon szégyent a sparhelt mellett. Manapság - az előrecsomagolt élelmiszerek és gyorskaják galaxisában - már csak ritkán állnak ott édesanyjuk mellett a lányok a konyhában főzés közben. Sokan életükben még egy rántottát sem próbáltak meg elkészíteni. Ezzel a cikkel a ma felnövő generáció lányainak próbálunk segíteni, hogyan csavarják el kiszemeltjük fejét.

Minden mondásnak van igazságtartalma, ez egyszer szent. Ha nem működik a dolog az ágyban, akkor főzhetsz Te bármilyen hatfogásos francia vacsorát a fiúdnak, csak a főztöd miatt nem valószínű, hogy melletted marad. A kétbalkezes konyhatündérekre meg előbb-utóbb rájár a rúd, folyamatos beszólogatások tárgya lehet, aminek végérvényes szakítás lehet a kimenetele. Most a legjobb megoldást nyújtjuk nektek: tudakoljátok meg az uraság kedvenc ételét, és készítsétek el ennek egy egyszerű, könnyen összedobható változatát, mutatjuk, hogyan!

Ezeket olvastad már?

Jöjjön a legényfogó leves, menj a biztosra! A leves amúgy is az egyik legmenőbb és legkönnyebben elkészíthető fogás - Nem tudod túl hígra főzni. Ha elmarad az íze a várttól, utána fűszerezheted.

Ezeket olvastad már?

Hagyd most a nehéz eseteket, mint a pulykamell. Ha nem pácolod be, akkor könnyen kiszáríthatod. Néha a legnehezebbnek tűnő falatok lesznek a legegyszerűbbek. A férfiak nagytöbbsége a marhára és a sertéshúsra esküszik, vedd a legnemesebb részüket. Hidd el, steaket sütni nem nagy ördöngősség, és a hatás százszázalékos!

Ezeket olvastad már?

A legkönnyebben a főzelékkel tudsz befürödni, hát válassz más köretet a husid mellé. A rizsfőzés sem megy általában elsőre. Dobj inkább egy tepsi újburgonyát vagy pár zöldséget a sütőbe, hogy egyszerűsítsd az életed.

Ezeket olvastad már?

A kevésbé bevállalósak kezdjék szendviccsel a pályafutásukat. Egy felturbózott melegszendvics minden esetben jólesik. Ez kiegészíthető valamely tojásétellel, mert a rántottakészítést is el kell kezdeni valamikor.

Ezeket olvastad már?

Az édesség a legbiztosabb legénystoppoló módszer: készíts sütés nélküli desszertet, ez neked is nagy könnyebbség!

Keresd meg most életed párját a Randivonal segítségével!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...