Jobb, ha nem csapvízből főzöd a teát

Bár sokan azt vallják, hogy nyugodtan főzhetjük csapvízzel a teát, a szakértők mégsem javasolják. Hogy miért?

Talán neked is újdonság, hogy a világ legnagyobb mennyiségben fogyasztott italainak listáján a tea az előkelő második helyet foglalja el. Ezt a meleg italt csak és kizárólag a víz előzi meg. Ha azonban csapvízből főzzük a teát, a víz fertőtlenítéséhez használt klór reakcióba léphet a tea alkotóelemeivel, és úgynevezett fertőtlenítési melléktermékek (DBP-k) keletkezhetnek.

Egy új kutatás több tucatnyi DBP-t mért különféle teákban, ez az anyag pedig káros hatással lehet a szervezetünkre. A tanulmány az Amerikai Kémiai Társaság (American Chemical Society) környezetvédelmi folyóiratában jelent meg, és a Newswise tudományos portál szemlézte.

Ezért ne főzz csapvízből teát

Az előny lehet hátrány is

Nagyon fontos, hogy az ivóvizet mindenképpen fertőtlenítsük, hogy elkerüljük az ilyen úton terjedő járványok megelőzését. Sajnos a folyamat elkerülhetetlen velejárója a fertőtlenítési melléktermékek képződése.

A tealevelekből a forró víz körülbelül 500 alkotóelemet old ki, ezek közé tartoznak a polifenolok, az aminosavak, a koffein és egyéb hatóanyagok. Természetesen minél több tud kioldódni ezekből, annál zamatosabb lesz a teánk íze.

Ha azonban csapvízből készítjük a meleg italunkat, akkor a teában megtalálható anyagok reakcióba lépnek a klórmaradványokkal, és olyan DBP-k keletkeznek, amelyek némelyike daganatos betegségek kialakulásához is vezethet.

Hogyan kerülhetjük el?

Egyelőre nincs megszabva, mennyi a maximális határérték a DBP-bevitelre, és egy átlagembernek napi 18-55 csészényi teát meg kellene innia ahhoz, hogy az amerikai környezetvédelmi hivatal (U.S. Environmental Protection Agency) által szabott limitet meghaladjuk. Ettől függetlenül érdemes lehet szénsavmentes ásványvízből főzni a teát, ha már tiszta forrásvíz nem feltétlen áll rendelkezésünkre.

Forrásunk volt.


Még több tea:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...