Ültesd el ezt a ceruzát, el sem hinnéd, de zöldséget terem

Nem csalás, nem ámítás, íme a ceruza, ami koktélparadicsomot terem!

Az általunk használt tárgyak jelentős részét kidobjuk használat után. Ilyen az íróeszköz is: a toll kifogy, a ceruza végét már nem kényelmes fogni. A fenntartható életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a világ első ültethető ceruzája, amiből bazsalikomot, zsályát, koriandert nevelhetünk, paradicsomot termeszthetünk. A díjnyertes ültethető ceruza ajándékként közös élmények megteremtésére is lehetőséget kínál, és akár a gyerekekkel együtt is végezhetjük az ültetést és a növény gondozását.

Ültesd el ezt a ceruzát, el sem hinnéd, de zöldséget terem

Az ültethető ceruza végén a magok egy kapszulában várják a földbe kerülésük napját.

Ez megtörténhet azután, hogy elhasználtuk az íróeszközt, de aki rögtön ki szeretné próbálni az ültetést, az le is fűrészelheti a ceruza végét.

Ajándék ültethető ceruzákat kaptak a Vulkán Önismereti Tábor résztvevői

A táborban a gyerekek Lövész Péter környezetvédelmi előadását hallgathatták meg, ahol lezárásként közösen elültettek egy napraforgómagot tartalmazó ceruzát. A gyerekek és a felnőttek is lelkesen fogadták a közös tevékenységet, még sosem találkoztak korábban hasonlóval. A tábor végén pedig minden résztvevő hazavihetett egy-egy ültethető ceruzát, hogy otthon is gyakorolhassa a növény gondozását.

Ültetés folyamatban

Miből készül az ültethető ceruza?

A környezetbarát írószer készítésénél a gyártók számára kiemelten fontos cél volt, hogy ne tartalmazzon se mérgező, se génmódosított anyagot. A ceruza anyaga 100%-ban fenntartható termesztésű fából készült, ahogy a csomagolást is FSC minősítésű papírral oldották meg.

Jelenleg 10-féle maggal kérhetjük: koktélparadicsom, bazsalikom, kakukkfű, koriander, zsálya, chia, margaréta vagy szegfű is kinőhet a ceruzánk végéből.

A palánták gondozására a vevő egyszerű útmutatót kap a ceruza csomagolásán, melyből kiderül, hogy 30%-os szögben érdemes elültetni az írószer magokkal töltött végét a földbe, és az is, hogy fontos nedvesen tartani a földjét. A siker érdekében persze figyelembe kell vennünk, hogy elég meleg van-e kint vagy a lakásban az adott évszakban, és eszerint megválasztani a növény helyét. Ugyanúgy, mintha magot ültetnénk, palántát nevelnénk, a legalkalmasabb időpont az ültetésre a tavasz, de beltérben, például egy napfényes konyhában, egész évben termeszthetjük a fűszernövényeinket

– adja át tapasztalatait Szeredi Andrea, a Sprout ceruza forgalmazója.


Zöld alternatíva a műanyag repiajándékok sorából kitörve

Megszokhattuk, hogy a konferenciákról, a képzésekről, de még a fesztiválokról is eldobható műanyag tollak, logózott kulcstartók és frizbik tömkelegével térünk haza, hogy a szelektívben landoló névjegykártyákat ne is említsük. Ebből a szeméthegyet növelő körből szeretne kitörni az ültethető ceruza dán megálmodója, aki közösségi finanszírozással indította be vállalkozását.

Paradicsompalánta

Azóta egyre több rendezvényen, a konferenciákon kívül nagyobb esküvőkön, gálákon is kérték köszönőajándékként, márkaépítő elemként a ceruzákat. Nagyobb darabszám rendelése esetén nevet, cégnevet lehet az egyedi írószerbe gravíroztatni, és a csomagolás dizájnját is a márkához, alkalomhoz illően tudják elkészíteni.

Az öngondoskodásra nevelést már a legkisebbekkel elkezdhetjük

Családi programként is élvezetes lehet a ceruza végének elültetése. A kicsik figyelhetik, ahogy megjelennek az apró csírák, és végigkísérhetik, ahogy napról napra növekednek. Jó alkalom ez a gondoskodás gyakorlására, a rendszeresség bevezetésére és a felelősségérzet növelésére. Ha a szeptemberi tanévkezdéskor kezdik el használni a gyerekek a ceruzát, akkor tavaszra pont elfogy, és ideális időben cserépbe tehetik azt.

A pontos leírás

„Húzzunk játszós ruhát, és menjünk ki a szabadba ültetni a gyerekekkel, így hagyhatjuk őket a földben turkálni, hogy minden érzékszervükkel átéljék az élményt. Ezzel közel tudjuk hozni hozzájuk a növényeket, és még az is lehetséges, hogy a válogatós gyerekek is megkóstolják majd a közösen termesztett bazsalikomot, paradicsomot” – javasolja az ültethető ceruza magyarországi kapcsolattartója.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.