A bezárási hullám már nem csak a kisboltokat sújtja

Olyannyira dagad a bezárási hullám, hogy már a nagyobb boltok is veszélybe kerülhetnek.

A napokban számoltunk be arról, hogy súlyos problémákkal kellett megküzdenie a magyar kisboltoknak 2022-ben. Egyfelől az nehezítette a helyzetüket, hogy hatósági áron kellett adniuk több terméket, valamint az energia- és alapanyagárak emelkedése is próbára tette őket. Az említett körülmények miatt sok kisbolt a bezárás mellett döntött. Most viszont úgy tűnik, hogy nemcsak a kisboltok kerültek bajba, ugyanis a bezárási hullám áldozatául esett már egy Príma üzlet is - számolt be a hírről a Portfolio.hu.

A bezárási hullám a nagyobb boltokat is elérte

A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila elmondása alapján a december 30-án bezárt Remiz Üzletházban található Príma felszámolásáról az üzletet működtető franchise partner döntött. A CBA képviselője szerint nem csak az élelmiszerárstop volt hatással a bolt bezárására, hanem a korábban említett magas energiaárak, valamint a munkaerőköltségek drágulása is.

Ezenfelül folyamatosan problémát okoz az is, hogy a piacon tapasztalható áremelkedés miatt az árumennyiség egyre csökken.

A szakértők szerint akad olyan nagyobb, magyarországi áruházlánc, aki szintén elgondolkodott azon, hogy januárban már nem nyitja ki egyes boltjait. Döntésüket az is befolyásolja, hogy a vásárlók a kisebb, olcsóbb diszkontokat keresik. Emiatt néhány nagyobb üzlet forgalma drasztikusan lecsökkent. A kevesebb bevétel miatt pedig természetesen a boltok fenntartása is egyre nehezebbé válik. A helyzet eléggé kilátástalan, hiszen a boltok vagy tovább emelik a nem árstopos termékek árát, vagy bezárnak...

Ha tovább marad a mesterségesen fenntartott hatósági ár, azt komoly veszteségek nélkül nem ússzuk meg. A piaci ár lenne a legjobb megoldás, minden átmenet nélkül, akár már holnaptól az ársapkás termékekre

– nyilatkozta a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin a Blikknek.

A fentiekből az következik, hogy idén olyan tartósan veszteséges boltok is bezárhatnak, amik sokkal nagyobbak, mint a sarki kis diszkont.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.