Súlyos betegséget okozhat a klóros víz fogyasztása

Sokan a csapból folyó vizet fogyasztják, mint ivóvizet, hiszen sokkal olcsóbb, mint palackozott ásványvizet venni, nem is beszélve a palackvisszaváltás kényszeréről. Svéd kutatók friss kutatása alapján azonban úgy tűnik, bizonyos megbetegedések és a klóros víz fogyasztása között összefüggés lehet.

A víz klórozása nem újkeletű jelenség, hiszen ezzel biztosítják, hogy a csapból emberi fogyasztásra is alkalmas, tiszta víz folyjon. Na, de milyen következménye lehet, annak, hogy napi szinten fogyasztjuk?

Egy hölgy csapvizet tölt a poharába
Súlyos betegséget okozhat a klóros víz fogyasztása

A svéd Karolinska Intézet szakemberei korábbi kutatások, szám szerint 29 tanulmány áttekintését követően állapították meg, hogy a klóros víz fogyasztása súlyos megbetegedésekkel járhat.

A klór melléktermékének magasabb szintje mellett nagyobb volt a hólyag- és vastagbélrák kialakulásának kockázata, mint ugyanennek a mellékterméknek alacsonyabb szintje esetén.

Korábbi kutatásokban már megállapították, hogy trihalogénmetánok keletkeznek a klór egyéb vegyületekkel való keveredéséből, amely rákkeltő hatású lehet, legalábbis rágcsálók esetében. Az Environmental Health Perspectives folyóiratban közzétett kutatás szerint a „rák magasabb kockázata már az amerikai és az európai biztonsági határértékek alatt is megfigyelhető volt."

A kutatók azt is elmondják, hogy ok-okozati összefüggést nem találtak, és nem arról van szó, hogy mostantól senki ne merjen csapvizet inni, de további kutatások szükségesek a területen.

Forrásunk volt.


Még töbérdekes cikk neked:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tortellinileves

Egyszerűen imádjuk ezt a gyors és laktató tortellinilevest, ami az egyik legtutibb gyors vacsora- vagy ebédopció, amit csak elképzelhettek! Bármilyen töltelékű tortellinivel remekül ...

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...