Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Bejárta a világot ez a '87-es magyar fotó a cipekedő anyáról – ráadásul a szereplők is előkerültek!

Hát, ennyire szívmelengető, nosztalgikus és egyben kreatív fotót is ritkán látunk a '80-as évek Budapestjéről. Ráadásul a szereplők is leleplezték magukat!

Pár napja szembejött velünk a Facebook-on egy 1987-es fotó, amin egy csinos, csíkos nyári ruhás hölgy zacskóban hurcolja magával apró gyermekét, miközben zöldségeket válogat nagy műgonddal, térdével pedig – szabad kéz híján – hanyagul szorítja a zöldségespult oldalához tele kosarát. A gyermek, ügyet sem vetve arra, hogy bezacskózták, gyümölcsöt majszol.

A nagy sikerű kép (éppen 8 ezer körüli Fb-lájknál jár) a Budapest régi képeken nevezetű Fb-csoportnak köszönhetően került most terítékre, és hálisten' a fotós neve is ismert: Manek Attila. 

KATT a bejegyzésre a teljes fotóért:

Az egésznek annyira isteni hangulata van, hogy mindenképpen írni akartunk róla – a 24.hu azonban megelőzött minket, sőt, a szereplők kiléte is lelepleződött.

A fotó ugyanis annyi helyre kikerült, hogy lassan világhírre tesz szert – már a Twitteren, Imgur-on is beszélnek róla. És persze odavannak érte.

Váratlan fordulat

Így esett, hogy a lelkes kommentelők közt feltűnt a fotós lánya, a zacskós baba lánytestvére, Fanni, majd maga a fotós is, akik elmondták, hogy Fanni anyukája és nővére láthatóak a képen, amit nem mellesleg apuka, azaz a férj, Manek Attila, az MTI fotósa lőtt 1987-ben, a Múzeum körúton.

Kiderült, hogy bár beállított fénykép, mert a baba (Enikő) csak a hatás kedvéért került a szatyorba, a cél nemes volt:

a több műszakban dolgozó fiatal anyák életének nehézségeit akarta szemléltetni.

A fotó amúgy már a maga korában is díjat nyert, de most, az internetnek hála, új életre kelt.

A család pedig egy meglepetéssel is készült: újrafotózták a fényképet, és mi csak imádni tudjuk, itt megnézhetitek!

Köszönjük, még több ilyen tartalmat kérünk szépen!

Ezeket láttad?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!