Bedurvult partiarcoknak ajánlják a nyár legfeketébb üccsijét

Lehet, hogy ez is egy hülyeség, de én bátran kikérném magamnak egy nyári fesztiválon a fekete limonádét. Már csak egy instakontentért és a másnapos hajlamaim miatt is. 

Szóval valahol ott tartunk most, hogy az unikornis őrület mellett (vagy ellen) van már fekete fagyi és fekete latte is. Persze nyilván egy kis aktív szénkapszulával szinte mindent sötétre lehet színezni; az én személyes kedvencem eddig a fekete fogkrém, amitől ugyan nem lettek tejfogaim, de elég szórakoztató dolog fehéren habzó fogkrém helyett fekete pasztával sikálni a fogaimat.

Egyébként ehhez hasonló vonzalmat vált ki belőlem a fekete limonádé is, ami állítólag már most a berlini techno-klubok egyik legnépszerűbb itala. Az Electronic Beats szerint ugyanis az igazi techno-huszárok kizárólag feketébe öltöznek, vagy legalábbis kedvenc színük a fekete (ez mekkora hülyeség már?!), ezért kézenfekvő volt, hogy mihamarabb megalkotják a hozzá dukáló frissítőt - és persze mély fekete, goth színben.

Ebbe a vitába most ne is menjünk bele, a hírértéke a sztorinak mindössze annyi, hogy a partiarcokat megcélzó italt bárki elkészítheti otthon is, így nem csak kívülről, de belülről is igazán feketének érezheted majd magad egy hardcore bulikázás vagy egy tetőteraszos lazulás közben.

Az újhullámos limonádé egyébként azért is lett megtolva a bulibárók körében, mert nem elhanyagolható tény, hogy a hozzáadott szén miatt az üdítő enyhíti a másnaposság hatásait, fehéríti a fogakat, öregedésgátló hatással bír, és elősegíti a méreganyagok gyorsabb távozását a szervezetedből.

A recept pedig végtelenül egyszerű, csak a következőkre van szükség hozzá:

  • egy citrom leve,
  • 1-2 kapszula aktív szén,
  • stevia,
  • víz,
  • jég.

Ha ez így nem elég, a teljes receptet itt megtalálod angolul.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Divat a rebarbara!

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!