Itt van a kávé, amit nem csak az ördög fog meginni

Mindig is akartál egy olyan koffeintartalmú italt, ami pont úgy fest, mint a lelked sötét bugyra? Mázlid van, megérkezett a goth latte, ami hadat üzen az unikornis őrületnek.

A megszállott foodie-k mellett már egy ideje nem csak az ételekkel folyik a végeláthatatlan kísérletezés, hanem - a lassan minden belvárosi sarokra jutó baristáknak köszönhetően - szinte ugyanez történik a kávék terén is. Hogy csak párat említsünk az elmúlt hónapok történéseiből, volt itt már olyan sztori, miszerint egyesek újabban sóval ízesítik a feketéjüket, a belpesti hipszterek újra divatba hozták a retró kotyogós kávéfőzőket, az ausztrál speciality kávézók baristái napjainkban - érthetetlen módon - kibelezett avokádókba töltik a láttékat, az amerikai unikornisos frappucinóktól pedig egy egész világ horkant fel - ki gyönyörében, ki pedig undorában.

Talán utóbbi okán is most a megsebzett szívűeknek is készült egy kávékülönlegesség, ami

olyan fekete, mint egy hideg, halott szív, nem véletlenül kapta a goth latte nevet.

Bár a koromfekete kávét nem csak a megtiport lelkűeknek ajánlják, hanem az egészségtudatos kávéfogyasztóknak is, hiszen az eddigi legfeketébb tejes kávé a hozzáadott aktív széntől lesz a kávék sötét királya.

A mai kutatások pedig azt is bizonyítják, hogy az aktív szén (vagy másnéven faszén) megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva). Semlegesíti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is. És bár a goth latte pont úgy néz ki, mint amit csak az ördög fog meginni, lehet, hogy kedvező hatásainak révén egyre többen fogják kortyolni reggelente.

Az újhullámos fekete egyébként már az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is kapható, de biztosak vagyunk benne, hogy csak idő kérdése, hogy megérkezzen a hazai kávézóba is.

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!