Úgy tűnik, Alzheimer-kórhoz vezethet, ha így étkezel

Egy új tanulmány szerint akár Alzheimer-kórt is okozhat, ha nem megfelelően étkezünk. Nézzük a részleteket!

Demenciát okozhat az egészségtelen táplálkozás egy új tanulmány szerint – írja a Science Alert. A kutatók 108 Alzheimer-kóros és 330 egészséges embert vizsgáltak a vizsgálat során.

Akár ehhez is vezethet a helytelen étkezés

Az Alzheimer-kórral kapcsolatban rengeteg kutatást végeznek, ugyanis az orvosok még mindig nem tudják pontosan, miért is alakul ki ez a betegség. Arra már rájöttek, hogy a genetika befolyásolja a kialakulását, de már arra is van bizonyíték, hogy a nem megfelelő étkezés is hozzájárul.

A most publikált tanulmányból kiderült, hogy a húsalapú és ultrafeldolgozott élelmiszerek napi szintű fogyasztása, illetve a kevés zöldség- és gyümölcsbevitel összefüggésben lehet a demencia kialakulásával.

Tahera Ahmed, a Bond Egyetem munkatársa elmondta, az Alzheimer jellemzően a középkorú embereknél kezd el kialakulni, de a jóval fiatalabb korban folytatott életmódunk is hatással lehet rá.

Ettől függetlenül a kutatók azt állítják, hogy további kutatásokra van szükségük ahhoz, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy Alzheimer-kór közvetlenül az egészségtelen étkezés okozza.

Forrásunk volt.


Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.