Nem mindegyik aluljárós büfé zár majd be, ezek lesznek a kivételek

A főváros egyedi elbírálást ígér az aluljárókban működő büféknek. Nézzük, mit vesznek figyelembe.

Mint ahogyan azt mi is megírtuk, januártól nem lehet helyben sült ételeket árusítani az aluljárós büfékben, ami azt is jelenti, hogy a gyros, melegszendvics, sült kolbász, rántott hús, lángos és kürtőskalács is eltűnhet. A Fővárosi Önkormányzat szerint a változtatásra azért van szükség, mert az aluljárókban található üzlethelyiségek és pavilonok többsége nem rendelkezik olyan közmű-infrastruktúrával és kialakítással, amely lehetővé tenné a helyben sütést.

A csatornába kerülő zsiradék komoly gondot okoz

Komoly gond a sütés során keletkező zsír és használt olaj, amelyek bejuthatnak a szellőzőrendszerbe és a csatornahálózatba, ezzel növelve a szennyeződés és az eltömődés kockázatát.

Egy férfi gyrost készít egy büfében
Nem mindegyik aluljáróban működő büfé zár majd be, ezek lesznek a kivételek

Ugyan a pavilonok működtetőinek előírás a zsírfogó használata, a keletkezett zsiradék kötelező, dokumentált elszállíttatása, de mégis rendszeresek a dugulások az aluljárók csapadékvíz elvezető rendszereiben, amit a csapadékcsatornába öntött ételmaradék és zsiradék okoz.

A szellőzőcsatornák tisztítása rendkívül nehézkes, a bennük lerakódó anyagok pedig fokozott tűzveszélyt jelentenek. Emellett egyes aluljárókban a nem megfelelő szagelvezetés kellemetlen szagokat okoz, amelyek a környező épületekbe is beszivároghatnak, számos lakossági panaszt generálva az önkormányzat felé.

További problémát jelent, hogy a sütéshez szükséges berendezések jelentős energiát igényelnek, amit a 50-60 éves, eredetileg nem ilyen terhelésre tervezett elektromos hálózatok nem tudnak megfelelően kiszolgálni.

Nem mindenkinek kell bezárni!

A fővárosi aluljárókban működő büfék esetében a helyben sütés megszüntetése fokozatosan történik, és várhatóan nem minden üzletet érint majd egyformán.

A Fővárosi Önkormányzat egyedi elbírálás alapján dönt, igazodva a bérleti és hatósági szerződések aktuális állapotához, valamint azok megújításához.

Közleményükben hangsúlyozták, hogy az értékelés során több szempontot is figyelembe vesznek, például azt, hogy a sütéshez használt technológia olajjal vagy zsírral történik-e, illetve hogy a mosogatás során keletkező szennyeződés bekerülhet-e a csatornarendszerbe. Emellett az aluljárók eltérő műszaki adottságait is mérlegelik, hiszen „a különböző eljárások más és más hatással vannak az adott aluljáró közműveire és a köztisztaságra”

A helyben történő sütés – beleértve az előre elkészített, fagyasztott termékek sütését is – kizárólag olyan aluljárókban engedélyezhető, ahol az üzemeltető igazolni tudja, hogy az említett problémák nem állnak fenn.

Azaz sem zsír nem kerül a csatornába, sem pedig a szagokat nem vezetik ki közforgalmú területre

– zárta közleményét az önkormányzat

Azoknak a bérlőknek, akiknek szerződése hamarosan lejár, már jelezték, hogy bizonyos tevékenységeiket januártól nem folytathatják.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.