Meglepő, mennyivel drágult a sütik egyik fő alapanyaga

Több alapélelmiszert is érint az elmúlt időszakban bekövetkezett drágulás, de legfőképp a sütik egyik fő alapanyagát.

A legfrissebb adatok szerint tavaly augusztushoz viszonyítva az élelmiszerárak 19,5%-kal emelkedtek, írja a Hello Vidék oldala. Az alábbiakban mutatjuk, miként változott a legnépszerűbb alapélelmiszerek ára, és hogy melyik drágult a legjobban.

Majdnem 70 százalékkal drágult a cukor

A cukor drágult a legjobban

Az élelmiszerek közül leginkább a cukor (67,9%), a büféáruk (29,6%), a csokoládé és kakaó (25,8%), a péksütemények (20,1%), a párizsi és kolbász (19,7%) ára emelkedett – emeli ki a cikk. Ebből jól látszik, hogy a legnagyobb mértékben a cukor ára változott meg az elmúlt időszakban.

Akad olyan termék is azonban, amelynek szerencsére csökkent az ára. A termékcsoporton belül ugyanis a liszt ára 10,4%-kal mérséklődött.

De miként változtak az árak 1 hónap alatt?

2023 júliusához viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,3 %-kal drágultak, ezen belül a cukor 54,6%, a sertéshús 7,3%, a baromfihús 2,5%, a büféáruk 2,3%, az étolaj 1,5%, a csokoládé és kakaó 1,0%-kal került többe.

Ezekből az adatokból is megállapítható, hogy a cukor ára emelkedett a legjelentősebben.

Mindeközben a liszt 11,5%, a tojás 9,5%, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 5,0%, a vaj és vajkrém 4,4%, a kenyér 2,3%, a tejtermékek pedig 1,9%-kal kerülnek kevesebbe.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.