Segíts te is a harmadik 1%-oddal, mely nem kerül egy forintodba se

Idén is folytatódik a Bridge Budapest kezdeményezése, ahol üzleti kiállást szorgalmaznak annak érdekében, hogy az üzleti szereplők álljanak társadalmi ügyek mellé, segítsék a működésüket, ezzel növelve a hatásukat.

Május elseje már nemcsak a munka ünnepe, hanem az a nap is, amikor szeretnénk, ha minden üzleti szereplő végiggondolná, hogy rendelkezett-e az adója 1%-ról társadalmi kezdeményezések számára, és van-e tudatos stratégiája arra, hogyan támogat ügyeket az egész év folyamán. Mert jól segíteni így lehet: rendszeresen és következetesen.

Segíts te is a harmadik 1%-oddal, mely nem kerül egy forintodba se

Az üzleti szereplők a személyi jövedelemadójuk 1+1%-án túl sok más módon is tudnak tenni ezért. Itt olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, ami mindannyiunk rendelkezésére áll, csak eddig talán nem tekintettünk rájuk támogatási forrásként:

adhatunk 1%-nyit az időnkből, a tudásunkból, az eszközeinkből vagy akár a jövedelmünkből is. Ez a Harmadik 1%.

A Harmadik 1%-ot nem az adóbevallásunkban kell keresni, hanem a naptárunkban, a jószándékaink és a saját erőforrásaink között.

A tudatos adás üzleti haszonnal is jár: magasabb profit, jobb egyéni teljesítmény, hatékonyabb munkavégzés a jellemző azokra az üzleti szereplőkre, akik számára ez az adási attitűd magától értetődő, és az üzleti kultúrájuk része.

A Bridge Budapest készített egy online tervezőt és egy rövid edukációs videót is, amelyek segítségével bárki könnyedén megtervezheti a Harmadik 1%-át. Harmadik 1% tervező és további információ ITT.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...