7 dolog, amit nem tudtál a Mikulásról - Ausztráliában hófehér kenguruk húzzák a szánt

A nagy szakállú, mindig mosolygó piros pozsgás Mikulás gyerekkorunk legkedvesebb emlékei közé tartozik. De az ablakba teszi az ajándékokat, vagy a kéményen keresztül érkezik?

Ahány kontinens, legalább annyiféle Mikulás létezik, és a legtöbb országban egybemosódott a Télapó alakjával. Az viszont a világ minden pontján igaz, hogyjóságos, és a gyerekek mindennél jobban várják.

A Mikulás legendája a római Lycia provinciából indult: Miklós, Myra város püspöke a szívén viselte az emberek sorsát, gyakran beszélgetett a gyerekekkel, a betegekkel és segített a rászorulókon. Mivel az a hír járta, hogy az olaszországi Bari városába vitték Miklós ereklyéit, ezért a Szent Miklós Katedrálist a gyerekek és a betegek védőszentjéről nevezték el, és mára az egész világon őt ünnepeljük.

Miért szokás narancsot és diót adni Mikuláskor?

A Mikulás eredetileg az ősz terméseit hozta el a gyerekeknek, vagyis almát, diót, gesztenyét, mandarint és aszalt szilvát. A kerek gyümölcsök valójában azokra az arannyal teli zsákocskákra utalnak, amiket Miklós 3 szegény lánynak adott, akiket apjuk bordélyházba akart küldeni, hozomány híján. Az arannyal teli csomagok azonban megmentették a 3 lány életét.

Ezeket is rakhatod a zsákba:

Miért a kéményen keresztül érkezik?

Az angolszász hagyomány, miszerint a kandallóra akasztják a harisnyákat és a kéményen keresztül érkezik a Télapó, szintén Miklós püspökhöz, és a legismertebb jótettéhez kötődik. Eszerint Miklós, amikor segíteni akart 3 szegény lányon, az ajándékait nem tudta az ablakban hagyni, mert azokat a nagy hideg miatt bezárták, így a püspök felmászott a tetőre, és a kéményen keresztül dobta be az aranyat, ami épp az egyik lány felakasztott, száradó harisnyájába esett.

Miért tesszük ki a csizmánkat az ablakba?

A történet egy másik, középkori változata szerint, Miklós az adományát a lányok házának az ablakába tette, ezért tettük mi is a cipőnket, csizmánkat gyerekkorunkban az ablakba. A nép Noel Babanak, azaz ajándékozó apának nevezte el Miklóst.

Mi szükség a krampuszra?

A Mikulás egyik segítője a krampusz, akia legtöbb gyerekre a frászt hozza, valójában germán eredetű. Azelnevezés a német krampent, vagyis karom szóból alakult ki.Az egyik eredettörténet szerint alakja a pogány hitvilághoz kapcsolódik, de a szarvakat viselő, ördög formájú, patás lényként való ábrázolása már a kereszténységhez kötődik: a jóságos, ajándékozó mikulás mellett ő a büntető szerepét tölti be, ezzel teremtve meg az egyensúlyt.

Hogyan közlekedik a Mikulás?

Amíg az amerikai és az európai gyerekek számára is egyértelmű, hogy a Télapó rénszarvasok húzta szánon érkezik, addig ezen az ausztráliai gyerekek igencsak meglepődnének. A föld déli féltekéjén, a kenguruk földjén, Ausztráliában nem rénszarvasok, hanem 6hófehér kenguru húzza a Télapó szánját.

Ki az a Fagyapó?

Az oroszok Télapója még ennél is jobban különbözik az általunk megszokottól, és egy cseppet sem hasonlít a mi gömbölyded apókánkra. Náluk sok helyen inkább a karcsú,diétára fogott Ded Moroz, azaz a Fagyapóhozza az ajándékokat. Fagyapó díszes, gazdagon hímzett, gyönyörűmélykék ruhában jár, és a gyerekek ajándékait az ablakban hagyja. Fagyapó nem december 6-án, hanem az újévben érkezik.

Miért piros a ruhája?

Az eredeti ábrázolások szerint a barna, zöld és lila ruhás Mikulást először nem a Coca-Cola, hanem egy 1928-as gyerekkönyv ábrázolta piros ruhában. Az viszont tény, hogy hogy 1931-től már a Coca-Colának köszönhetjük a ma ismert piros pozsgás Mikulást. Akkoriban az üdítőfogyasztás növelése miatt vetették be a jóságos fehérszakállas, mindig mosolygó apókát, amit annyira megszeretettek a vevők, hogy a mai napig őt várják a gyerekek.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek