6 pékség, ahova a kovászos kenyérért messziről visszajárnak a vendégek

Manapság nem akkora szenzáció a kovászos kenyér, viszont az (igazi) pékek a nagybetűs kovászos pékárukat ma már inkább vadkovászosnak nevezik. Ennek oka, hogy a nagyüzemi termelők is meglovagolták a kovászdivatot, és csak úgy ontják a kovászosnak nevezett termékeket, amelyek sokkal inkább élesztősek, és ami nagyobb baj, gyorskelesztettek, és csak egy kis minimális kovász lapul meg bennük mutatóban. A kategória elnevezésének szankcionálása már úton van a hírek szerint, addig is nyissuk jól ki a szemünket, hogy valódi kovászossal van-e dolgunk.

Amikor egy kenyér viszi az egész étkezést: Läget Pékség 

A Läget Pékséget ne a Ligetben keressétek, sokkal inkább a Bajcsy-Zsilinszky út Nyugati és Arany János utcai megálló közötti szakaszán, félúton. Szerénytelenül magukat így nevezik: „A legjobb skandináv pékség Stockholm ezen oldalán”. Az erős állítást olyan veknikkel támasztják alá, mint a dansk rågbröd, magyarán dán rozskenyér. A méltán jó nevű Csoroszlya Farm a beszállító, a biomalom teljes őrlésű rozslisztjéből készül az ikonikus dán kenyér, amiből látványosan nem sajnálják az összesen ötféle olajos magvat. Egy-két szelet dansk rågbröd elviszi a hátán az egész étkezést: izgalmas, mély, fanyar íz, a rozskenyerek egyik legerősebb hazai versenyzője. 

Läget Pékség / via

Läget Pékség 

Budapest VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 49. 

Tartine a Déryné pesti állomásán, a Zsebiben 

Újlipótvárosban a Déryné-féle Zsebi immár nem is annyira pop-up, hiszen ma is üzemel. Mégpedig nem csak mutatóban: a hét minden napján reggel 8-tól délután 5-ig nyitva a mindig nagyon hangulatos kirakattal berendezett kis üzlethelyiség. A Zsebiben a „Babka de luxe” egy kötelező kűr, és ha már jégkorcsolya: nem csak advent idején kelendő a Déryné Pékségének egyik büszkesége, a szépségesen márványozott csokis babka. Ha pedig „a” dérynés kenyérre vágyunk, a jelszó a Tartine. A rusztikus vekni a dagasztással eltöltött sok száz, ezer óra eredménye, az összetevők listája pedig csupán így hangzik: liszt, só, vadkovász. 

Zsebi 

Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 22. 

Zabos vekni még nem volt ilyen szexi: NOR\MA 

A NOR\MA először a Kálvin tér mellett osztotta a skandináv pékek igéjét, a megnyitás szájról szájra terjedt. 2021-ben aztán Budán, a Millenárison a NOR\MA Grand húzta alá az állítást, hogy a kardamomos bullar és az északi fekete kenyér is képes olyan eltökélt rajongókat gyűjteni Budapesten, mint egy tisztességes kakaós csiga. Mi most a zabos veknijük előtt tisztelgünk: a búza-finomlisztből, teljes őrlésű búzalisztből és zabpehelyből gyúrt vekni egyik titka a tejszín és a vaj, a másik a kovász, a többi pedig már a NOR\MA csapatáé. 

NOR \ MA / via

NOR\MA északi stílusú pékség 

Budapest V. kerület, Kecskeméti u. 11. 

Budapest II. kerület, Margit körút 75-87., Széllkapu tér

Keresd a normandiait – à table! 

Működik jó néhány à table – boulangerie-patisserie a városban, jelenleg 14 összesen. Mivel ugyanazzal a termékpalettával mennek, mi most csak kiemeltünk egyet a több mint tucatnyi lokáció közül. A francia süteménykínálat mellett a derekasan megpakolt croissant-szendvicseiről és quiche-eiről is nevezetes à table-ban a nagybetűs kenyér a pain normand, vagyis a normandiai kenyér. Összetétele szerint 0% élesztőt, 5% rozslisztet, 5% teljes őrlésű lisztet és 90% búzafinomlisztet tartalmaz. Egyszerre könnyed, elegáns, mégis rusztikus. Amolyan vidéki franciás. 

à table! / via

à table! - Wesselényi 

Budapest, Wesselényi utca 9. és még 13 üzletben 

Mindent Paddynek köszönhetünk: Arán 

Ha már Wesselényi utca, az Arán innen indult, és ma már Újbudán is sikerrel üzemel. Ha a kemencéből kikerülő finomságokat nem adják ingyen, egy valamit igen: kérhetünk Paddyből. Elmagyarázzuk. „Kovászunk még Dublinban született, ír, amerikai, angol, francia, kanadai és magyar gyökerekkel rendelkezik. És hogy miért pont Paddy? Paddy a Patrik név becézése, Szent Patrik pedig Írország védőszentje.” A vadkovászból azért adnak, hogy mi is remekelhessünk otthon. Ha viszont csak beugranánk egy vekniért, az Arán „sima” 60 dekás kovászosával soha nem tévedhetünk. Egy igazi hazai klasszis az Írországból visszaköltözött házaspár alkotása. Ha extráznánk, a miso-szezámos kenyérrel emeljünk a téten. 

Arán Bakery / via

Arán Bakery Móricz 

Budapest XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér 16/A 

Budapest VII. kerület, Wesselényi u. 23.

A bőség zavara a Búzakovász pékségekben 

A Búzakovász pékségek külsőbb pesti kerületekben nyíltak egymás után, és vitték az igazi kenyér hírét. Ez az egyik szépsége a kovászforradalomnak, hogy nem a belvárosra koncentrálódnak a jobbnál jobb helyek, a családi házas kerületek és az agglomeráció is egyre jobban el van látva. Búzakovász ma már működik a Keleti Károly és a Csalogány utcában is, úgyhogy immár a Budai Várat is ostromolja. A kínálat bőséges, a terjeszkedés közben pedig a minőség sem zuhan – egyszóval tudnak valamit. A gazdag repertoárból személyesen és ebben a cikkben is nehéz választanunk: a tökmaggal meghintett és tökmagolajjal gyúrt kenyerük a sok közül az egyik legemlékezetesebb. A Búzakovász pékségekkel szemben egyetlen panasszal élnénk: hétvégén sajnos egyáltalán nem tartanak nyitva. 

Búzakovász / via

Búzakovász Kézműves Pékség 

Budapest, Keleti Károly u. 20/A és még 8 üzletben

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Arán Bakery / Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban sincs hiány nálunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

5 konyhai eszköz, melyet évente kell cserélned

A konyhai eszközöket nemcsak akkor kell cserélni, ha már ténylegesen elhasználódtak. Mivel rengeteg baktérium kerülhet rájuk, már az alapos tisztítás sem mindig segít rajtuk, ezért érdemes őket évente cserélni, mert az egészséged bánhatja. Mutatjuk, melyek ezek az eszközök!