Az egyik 50 forintosunk tízezreket érhet: akár visszajáróként is rálelhetünk

Nem kell ahhoz, gyűjtőnek lenni, hogy egy-egy különleges és értékes papír- vagy aprópénzt magadénak tudhass. Elég, ha néha ellenőrzöd milyen visszajárót kaptál a boltban, ugyanis egy pár forint akár tízezreket is érhet.

A gyűjtők többnyire azokat az érméket és papírpénzeket gyűjtik, melyek már nincsenek forgalomban, vagy ha hibásan kerültek ki a nyomdából, éppen ezért nagyon kevés van belőlük. És minél kevesebb van ezekből a ritkaságokból, annál értékesebbek. Épp úgy, mint egy bizonyos 50 forintos.

Vásárló férfi
Ez az aprópénz tízezreket érhet: akár visszajáróként is rálelhetünk

Nem kell gyűjtőnek vagy szakértőnek lenni, hogy felismerd azt az 50 forintost, ami akár 30-40 ezer forintot is érhet.

Az 1993-as kiadású 50-esből alig pár százezer készült, értéke pedig egyszerűségében rejlik, ugyanis díszítése nem olyan részletgazdag, mint a megszokotté.

Sem a kerecsensólyom, sem a fatörzs, amin áll a madár, nem olyan díszes, mint az 50 forintos többi társa.

Ez a videó segít, hogy pontosan milyen 50 forintost kell keresned a tárcádban:

Az sem mindegy, milyen állapotban van az adott érme vagy papírpénz. Előbbinél fontos, hogy minél kevésbé legyen kopott, mert annál többet ér, utóbbinál pedig hajtás- és szakadásmentesnek kell lennie. Hazánkban jelenleg a legkisebb címlet az 5 forintos, aminek első kiadása alig egymilliót ért meg, és ebből egy szép példány akár 10 forintot is érhet, éppen ezért legyünk figyelmesek, mit kapunk vissza a kasszánál.

Forrásunk volt.


Még több cikk, ami kedvedre való lehet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...