40 főzde és 250 sörkülönlegesség vár a budapesti sörünnepen

Idén második alkalommal kerül megrendezésre az egyik legnagyobb hazai sörfesztivál, a Belvárosi Sörfesztivál.

Ma nyitotta meg kapuit a Belvárosi Sörfesztivál, amely a tavalyi közönségsikernek köszönhetően idén már öt napig, még nagyobb helyszínen várja a sörkedvelőket a Szabadság téren. A fesztivál szervezőinek már az első, 2011-es rendezvényük óta kiemelt céljuk, hogy széles közönségnek mutassák be a hazai sörkultúrát, erősítsék azt, és edukálják a fogyasztókat.

Az idei évben a prémium magyar sörfőzésre és a sörök sokszínűségére helyezik a hangsúlyt. „Azt látjuk, hogy a sörfogyasztók ugyan egyre tudatosabbak, kifejezetten keresik az új ízeket, a minőségi söröket, ugyanakkor az edukációnak van helye. A több mint 1700 fős friss felmérésünk szerint a megkérdezettek kevesebb mint fele ismeri saját bevallása szerint a söröket” – emelte ki Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál egyik szervezője.

A fesztivál látogatóit június 6. és 10. között közel 40 sörfőzde várja mintegy 250 sörkülönlegességgel. Amellett, hogy az ország legtöbb kisüzemi és kézműves főzdéjével itt találkozhatnak a sörkedvelők egy helyszínen, a legnagyobb sörgyárak kínálatát és az importsörök legjavát is megkóstolhatják. „Erre van is igény a fogyasztók oldaláról: a felmérésünk eredménye szerint közel ugyanannyian keresik a klasszikus ízeket, mint a kézműves söröket, és a sörkülönlegességeknek, ízesített söröknek is komoly közönsége van” – mondta el Kurucz Gergely, a fesztivál másik szervezője. Az élményt finom ételek és koncertek teszik teljessé.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is háromféle, a különböző sörtípusokhoz illő fesztiválpohárból választhatnak majd a kilátogatók. A főzdék a megszokott mértékek mellett 2 dl-es kóstolót is kínálnak, ezzel is erősítve a fesztivál üzenetét, mely szerint a mennyiség helyett a minőségi sörfogyasztásra helyeződik át a hangsúly.

A fesztiválra – amely szerdán, csütörtökön és vasárnap 11.30 és 00.00 között, pénteken és szombaton pedig 11.30 és 02.00 között várja az érdeklődőket – a belépés ingyenes, a kilátogatóknak csak a sörfogyasztáshoz kell megvásárolniuk az egyedi fesztivál-üvegpoharat.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...