Gyerekkoromban a kakaós csiga azon kevés dolgok közé tartozott, amit soha nem készítünk otthon. Azt mindig a pékségben vettük - nem minden reggel, de ha valami esemény volt. Tisztán emlékszem például, hogy azokon a napokon, mikor a nagyi vigyázott rám, de orvoshoz kellett mennie, akkor az SZTK-ba menet minden alkalommal kaptam egy szép nagy, roppanós, porcukros kakaós csigát. Aztán egy nap ugyanez a nagyi nekiállt kakaós csigát sütni. Tiszta izgalomban voltam, hogy most egy egész nagy tepsi csiga készül, és az csak az enyém lesz. A nagyi fánkjaiból és buktáiból kiindulva valami nagyon jóra - értsd, pékségesre - számítottam. Csalódnom kellett - a nagyi egy nagy tepsi, vastag, bumfordi kelt tésztás csigát hozott ki a konyhából, én meg bánatosan konstatáltam, hogy ez bizony soha nem fog ropogni. Öt évesen persze még fogalmam sem volt a kelt és a leveles tészta különbségeiről, és valószínűleg a nagymama magyaros konyhán szocializálódott ízlése sem tudta.
Ezután az eset után minden alkalommal, ha felajánlotta a kakaós csigát, én inkább buktát kértem vagy fánkot, esetleg piskótát. Később aztán én is elkezdtem sütni, megtanultam az élesztővel bánni, és beleszerettem a kelt tésztába, abba, ahogy gyúrni kell, a kémiájába és az illatába. Elképesztő jó aranygaluskát csinálok, van egy pár jó kenyérreceptem, és attól függetlenül, hogy életemben csak egyszer süthettem pizzát igazi kemencében, a pizzáim is sokkal tisztességesebbek, mint a legtöbb itthon kapható. És ezt most nem dicsekvésből mondom, egyszerűen vallomásos jelleggel, mert mindennek ellenére a kakaós és fahéjas csigáim rendre a nagyiéhoz hasonlóak lettek. Nyilván nem a kelttészta-kérdésre gondolok, az évek alatt bőven megszerettem a házi, nem leveles verziót, hanem arra, hogy másnapra mindig kicsit kemények és szárazak lettek. Hiába bugyoláltam be két réteg konyharuhába, fagyasztottam le, zártam el hermetikusan - másnapra kicsit olyan lett, mint a biopiacokon kapható, méregdrága pékáru, amit az ember úgy nyeldes, hogy közben magát nyugtatja: jó, nem tökéletes, de legalább támogatok vele egy kedves anyukát, hogy önmegvalósítson, és ne egy multiban kelljen robotolnia.
Na, ennek lett vége akkor, mikor megtaláltam ezt a receptet. Gyorsan kellett valami kelt csigát készítenem, és gondoltam, akkor most nézek egy új receptet. Egy pofonegyszerű recepteket sorakoztató amerikai weboldalon találtam, összedobtam, elvittem a piknikre, ahová szántam, pár szemet pedig otthon hagytam másnapra. A nagy sietségben még csak le sem takartam. Aztán másnap jött a meglepetés - a félrerakott csigák olyan puhák voltak, mintha most vettem volna ki őket a sütőből. Azóta csak ebből a tésztából készül nálam minden kelt csiga - mindegy, mivel töltöm.
Most éppen a tavalyi cukormentes szilvalekvárral, amit egy kis kardamommal dobtam fel. Nektek is szeretettel ajánlom - próbáljátok ki, biztosan nem fogtok benne csalódni!
