Vissza a kávéházak aranykorába!

Kíváncsiak vagytok, hogy a századforduló kávéházai hogyan működtek Budapesten? Kik azok, akik előszeretettel látogatták, és hogyan fogyasztottak egy csésze feketét?

Ezt a korszakot idézik meg a kávé világnapján induló városi séták!

A kávéházak a nagyvárosi életforma nélkülözhetetlen részei voltak. Itt találkoztak, dolgoztak és elmélkedtek az átlagemberek, a korszak nagy alakjai, költői és művészemberei, és a nagy reményű fiatalok, egyetemisták egyaránt. Épp úgy, ahogyan napjainkban mi is tesszük - épp csak akkor még wifi nélkül.

A városi séták keretében a résztvevők visszatérhetnek a kávéházak aranykorának számító századfordulóba. A legendás kávéházak végiglátogatása után a volt Japán Kávéházban, a jelenlegi Írók Boltjának első emeletén kóstolhatnak területszelektált Douwe Egberts Omnia Reserve kávékülönlegességeket.

A századforduló kávéháza varázslat volt, a nagyvárosi életforma nélkülözhetetlen eleme, a művészeti és kulturális élet pezsgő központja, ugyanakkor volt benne valami különleges, egzotikus is. A sétán az érdeklődők ennek erednek nyomába megidézve a múltat, Kosztolányi, Rippl Rónai, József Attila asztaltársaságává válva.

A kávéház bizonyíték volt arra is, hogy lehetséges lenne barátságosan egyesíteni a legkülönbözőbb rendeket és osztályokat, pártokat és nemzeteket. A kávéház volt az első olyan intézmény, amit nők is (viszonylag) szabadon látogathattak, ahol egymás mellett, teljes békességben ült gazdag iparos és szegény művész.

Minden kávéháznak saját törzsasztala, közönsége, arculata volt. A Zrínyi például Pest rosszhírű kávéházainak egyike volt, innen ered a 'zrínyista', 'zrinyiszt' kifejezés, ami a korabeli argóban naplopót, dologkerülőt jelentett. A legjobb történetek és legendák is a kávéházakban születtek.

Pár nappal ezelőtt a Hosszúlépés és a Douwe Egberts Omnia erre a közös sétára illetve kávékóstolásra invitált bennünket. A séta során a fentiek mellett még számtalan izgalmas történetet hallhattunk azokról a helyekről, melyek mellett nap mint nap csak úgy elsétálunk...

Ha szívesen hallanál te is a kávéházak aranykoráról, regisztrálj az egy hónapon át tartó ingyenes városi séták egyikére, és egyben az erre a programsorozatra újranyíló Japán Kávéházban történő kóstolásra.

Az első városnéző séta a mai nappal - a kávé világnapjával – indul. Ha erre az alkalomra nem sikerült eljutnod, ne csüggedj, hiszen lesz még nyolc. Addig pedig egy óriási - a Hello Wood által készített - kávéscsésze-installáció és kávékóstoló vár téged a mai naptól az Erzsébet téren!

Hello Wood - Omnia

A városi sétákon a részvétel ingyenes, de részvételi szándékodat az alábbi linken, a Hosszúlépés oldalán jelezheted!

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?