Két fajta főzős ember van: aki szerelemből főz, meg aki muszájból. Persze nem olyan egyértelmű a határ, néha az is szeretné pár napra elkerülni a konyhát, aki amúgy szívesen tölti az idejét a lakás ezen részében. És persze kettő ötvözete is bőven előfordul - valaki számára szórakoztatóan kreatív feladat, ami ráadásul beépül a mindennapi rutinba is, hiszen a népet etetni kell, ugye.
Valahogy én is így voltam ezzel két évig San Francisco-ban: csupa izgalom volt minden nap boltba menni, válogatni a félig ismeretlen alapanyagok között, és kipróbálni csupa új főzési technikát és módszert. Meg hogy őszinte legyek, más választásom nem is nagyon volt - a szabadság hazájában feleségként beengednek ugyan, de munkát már nem vállalhattam - így maradt a "háztartás". És mivel vasalni meg porszívózni mindig is utáltam, maradt a konyha. Két évem alatt nem hiszem, hogy sokszor ettük volna kétszer ugyanazt az ételt - kivéve a sarki thai étterem újragondolt, szaftos pad thai tésztáját, arról képtelenek voltunk lekattanni.
Aztán eljött az a pont, amikor beláttam, hogy a nagy amerikai álmot nem nekem találták ki, kicsit muszáj lesz hazajönnöm, majd pár hónap után ráébredtem, hogy én tulajdonképpen nem is akarok visszamenni. A legtöbb ember életében volt már szakítás a nagy szerelemmel, és ha hihetünk a statisztikáknak, akkor a válást is egyre többen próbálják ki - a számomra legmeglepőbb tapasztalat azonban a konyhához volt köthető. Köztudomású, hogy ilyenkor szabad egész vasárnapokat az ágyban tölteni zokogva, csokit zabálni halomra, új hajat csináltatni, és így tovább, arról azonban nem szól a fáma, hogy mit kezd magával a konyhatündér, ha többé nincs kire főznie.
Nekem talán ez volt az egyik legnehezebb dolog a mindennapokban: visszatalálni a tűzhely mellé, újra beszerezni a milliónyi fűszert, ami az otthagyott lakásomban hegyekben állt, és olyan szeretettel főzni magamra, ahogy azt tettem a másikra. Nem fogok hazudni, legalább három hónapig dobozos kaján éltem, meg melegszendvicsen és mélyhűtött vackokon. Én, aki egyébként A-Z-ig kiolvastam a vásárolt termék összetevőit, igyekeztem csak biot venni, és mindig megterítettem még a reggelihez is, olyan lazán ettem a hideg mekis sült krumplit zacskóból a Nagykörúton kóvályogva, mintha tesiórát ellógó nagyétvágyú kamasz lennék.
Aztán ennek is vége lett, és szép lassan visszataláltam a konyhámba. Az első valódi étel, amit csak magamra főztem, ez a mogyorószószos ázsiai tészta volt - olyan volt, mintha infúziót kaptam volna. Úgyhogy, akár párban, akár pár nélkül, akár egyedül, akár családban - néha főzzetek csak önmagatokra! Van olyan jó érzés, mint lecserélni az egész gardróbot tavasszal, csak sokkal-sokkal olcsóbb!
