Úttörő kezdeményezés: ombudswomannal bővül az nlc szerkesztősége

Az első számú magyar női online magazin munkáját március 5-től Juhász Borbála nőtörténész, genderszakértő segíti. Érdekvédelem és segítségnyújtás – az "ombudswoman" tényleg neked, veled és érted dolgozik.

A szerkesztőséghez való csatlakozás után a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség tagja szakmai tapasztalatával egyfajta nőjogi lektorként, „ombudswoman”-ként fogja monitorozni a portálon megjelenő, érzékenyebb témájú cikkeket.

Fontos, hogy egy női magazin szórakoztasson, de a feladata nem merülhet ki ebben

– beszélt a döntés hátteréről Pácsonyi Daniella főszerkesztő.

„Ha már nőknek szólunk nőkről, felelősségünk is van irántuk. Célunk védeni az érdekeiket, valós segítséget nyújtani, kiutat mutatni a bajban, a szócsövük lenni, kihangosítani a problémáikat. Hiszünk abban, hogy a nőket önmagában a teljesítményükért kell a megfelelő szintre helyezni, amihez nincs köze női mivoltuknak, külsőnknek vagy magánéletüknek, ebben azonban jelenleg a magyar nő támogatásra szorul, ahogyan az esélyegyenlőség sem adott Magyarországon.”

A nőket hátrányos helyzetbe hozni nemcsak úgy lehet, hogy kevesebb fizetést kapnak vagy akadályozzák a családalapítással kapcsolatos szabad döntéseiket. Kárt okozhat egy rosszul megválasztott kifejezés, egy cikk címe, a hangvétel – még a szerkesztő akaratán kívül is. Ezért döntött úgy az nlc vezetése, hogy felkér egy tapasztalt szakembert, „ombudswoman”-t a tartalmai nőjogi szempontú felügyeletére.

„Nehéz témákat dolgozunk fel, sokszor szenvedélyes stílusban, de ez a hevület nem mehet az objektivitás rovására. Ehhez lehet segítség egy »külső szem«, amely érzelemmentesen tekint rá a cikkeinkre, és felhívja a figyelmünket az esetleges szélsőségekre, nem szerencsés fogalmazásmódokra. Juhász Bori személyében olyan »túravezetőt« találtunk, aki biztos kezű lektorként segíti majd a csapatunkat.”

Pácsonyi Daniella főszerkesztő és Juhász Borbála nőtörténész, genderszakértő

Mivel még nem tapasztalt ehhez kapcsolódó kezdeményezést, Juhász Borbála nagyon örült az nlc megkeresésének: „Amit fel tudok ajánlani, az a szakmai tudásom. Arra fogok koncentrálni, hogy egy-egy témában hol vannak érzékenységek, mik a jó megközelítések, hogyan lehet valaki még jobb a tényalapú újságírásban úgy, hogy ne fusson bele hibákba. Sokszor az újságírók sem veszik észre a rossz rutinokat, úgyhogy ez egy közös tanulási folyamat.

Az nlc egy sikeres sajtótermék, és örülök, hogy felelősen gondolkodik, hiszen rengeteg nőhöz szól, így lehetősége van hatást gyakorolni a helyzetükre.

A főszerkesztő hozzátette, céljuk nem az, hogy vegytiszta lapot írjanak. „Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt, és kellő eleganciával nyúlni érzékeny témákhoz is. Ugyanakkor tartózkodni szeretnénk attól a fajta szélsőséges gondolkodásmódtól, amely a nőkben mindig áldozatot lát. Ma nincs meg az a fórum, ahol bárki elmondhatná aggályait anélkül, hogy megítélnék. Mottónknak – neked, veled, érted – az is része, hogy ha valaki nálunk beszél a döntéseiről, azt szabadon megteheti.”

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek