Utolsó pillanatos panettone

Ha tombol az őrültek háza és gyatrán állsz a karácsonyi készülődéssel, akkor is beleférhet még ez a csinos ünnepi kalács a fadíszítés és a Reszkessetek, betörők! közé.

Eléggé elcseszett dolog, hogy minden évben már Karácsony előtt le kell főznöm az összes ünnepi kaját ahhoz, hogy még nektek is tudjak új ötleteket adni, hogy mivel virítsatok az idei ünnepi asztal felett. Ennek az az eredményre, hogy mire tényleg oda jutunk, hogy Karácsony van, már nem sok kedvem az egész főzőcskézéshez, hiszen kérem, én ezt idén már egyszer megcsináltam!

Klasszikus panettone recept - Kattints!

Tavaly viszont az történt, hogy a panettonéra már nem futotta az energiámból, így ez végül tényleg huszonnegyedikére maradt. Akkor kicsit bosszankodtam miatta, most viszont végtelenül hálás vagyok a sorsnak, mert legalább eggyel kevesebb előrehozott karácsonyi sütést kellett abszolválnom az idei évben!

Szóval a panettone. Az a helyzet, hogy nem véletlen, hogy annyi helyen árulják csinos kis dobozkákban (mondjuk ezek nagy többsége számomra ehetetlen), mert az oridzsinál verziót összerakni simán eltart egy hétig. Hogy miért? Azzal indul a sztori, hogy gyümölcsös kovászt kell készíteni hozzá. Ezzel azt hiszem, meg is adtam választ, aki meg még mindig értetlenkedik, annak ajánlanék egy google-keresést a kovász készítéséről.

Klasszikus panettone recept - Kattints!

De mielőtt még elhúznátok a fenébe és mondanátok, hogy nincs egy hetetek szórakozni vele, akkor gyorsan mondom, hogy nem is kell. Nekem sincs, nem őrültem meg. Én a tipikus utolsó pillanatos ajándékvásárló vagyok, aki a karácsony előtti utolsó napon, zárás előtti utolsó percekben még átbukfencezik a már legördülő rács alatt, majd kérleli az eladókat, hogy még egy utolsó ajándékot hadd vegyen meg. Jó, kicsit túlzás ez, de majdnem valósághű a leírás. A lényeg, hogy ez is melós, nem mondom, de egy nap alatt kényelmesen megvan, közben meg lehet csomagolni, előkészülni, fát díszíteni és minden egyebet. Az eredmény egy szuper foszlós, könnyű és isteni finom kalács.

Klasszikus panettone recept - Kattints!

Néhány praktikus tanács a dologhoz:

- ez a mennyiség két közepes, vagy egy kicsi és egy nagy formához elég.- bármilyen formában megsüthetitek, de ha szeretnétek panettone-formát hozzá, akkor innen például beszerezhetitek.- az aszalt és kandírozott gyümölcsöket nyugodtan variáljátok, ahogy tetszik.- ha nem találnátok BL00-lisztet, akkor vegyétek le nyugodtan a polcról a Nagyi Titka pizzalisztet, mert ez is az, csak éppen a jelölés nincs rajta.- több kérdésetek nem lehet.

Zene sütéshez:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...