Tücsökliszt, szárított lisztkukac és rovarzsír – ismerd meg a jövő élelmiszereit

Klímatudatos, fenntartható, és minimálisan terheli a környezetet a rovartenyésztés és -fogyasztás, de mennyire reális, hogy lisztkukaccal vagy tücsökliszttel főzzünk otthon?

A nyugati világtól teljesen távol áll a rovarevés (vagyis entomofágia) gondolata, hogy állati eredetű fehérjék helyett ízeltlábúakat fogyasszunk, mert egyszerűen nincs kulturálisan beépülve a gondolkodásunkba és az életmódunkba, a fejlett országokban az urbanizáció pedig tett arról, hogy eszünkbe se jusson bogarakat nassolni. A rovarokat és csúszómászókat alapvetően próbáljuk messziről elkerülni, inkább idegesítő, zizgő lényekként tekintünk rájuk, amik gyakran betegségeket is terjeszthetnek, plusz a modern világban ezer más lehetőségünk van arra, hogy tápanyaghoz jussunk. Ezzel párhuzamosan a túlfogyasztás és az élelmiszerpazarlás is súlyos probléma, amire egyelőre az egyéni tudatos táplálkozás mellett nincs egységes, globális megoldás.

Tücsökliszt: ez lenne a jövő élelmiszere?

De hogy merült fel egyáltalán, hogy elkezdjünk rovarokat fogyasztani?

Hát, ehhez az kellett, hogy egy globális klímakatasztrófa szélére (vagy mélyére) kerüljünk, aminek a fő oka a túlzott káros anyag/szén-dioxid/üvegházhatású gáz kibocsátása, de persze ezer más összetevője van még a dolognak. A szén-dioxid-kibocsátás nagyrészt a fosszilis üzemanyagok égetéséből származik, de az ipari állattartás, azon belül is a marhatenyésztéssel (és a marhák kérődzésével és más emésztési folyamataival) járó metángáz-kibocsátás is nagy lapáttal rátesz a globális felmelegedéshez, igaz, arra már vannak kísérletek, hogy csökkentsék a metánböfögés mértékét. És ne felejtsük el, hogy a vörös húsok, bár szuper fehérjeforrások, kutatások szerint a túlzott fogyasztása sok betegség (kifejezetten a vastagbélrák vagy szívbetegségek) okozója lehet.

Rejtsük lisztbe a rovart!

És itt jött képbe a klímatudatos étkezés és a vegán életmód mellett az entomofágia is. A rovarfogyasztás története egészen az ókori Róma és Görögország idejére nyúlik vissza, de Ázsia, Latin-Amerika és Afrika területén ma is számos kultúra része az entomofágia. Egy az egyben szárított, pirított vagy éppen élő rovarokat és kukacokat viszont nehéz lenne Európában vagy az Egyesült Államokban az asztalokra tenni, pedig a rovartenyésztés fenntarhatóság szempontjából (nem igényel annyi vizet, energiát vagy területet, mint más haszonállatok tenyésztése) tökéletes a klímaválság közepén, ráadásul kiváló fehérjeforrás egy marék lisztkukac- vagy sáskasnack. Ahhoz, hogy a fejlett országokban is elfogadható legyen bogarakat enni, egyszerűen át kell verni az emberek agyát (de ez tök oké, mindenkinek az érdeke): a szárított rovarokat vagy kukacokat kiszárítva is rágcsálhatjuk, ebben a formában zavaró lehet a kitinpáncél, a szárnyak, vagy egyszerűen egy zsizsik látványa, ezért porrá, vagyis “lisztté” őrölve lehet elrejteni a kajákban, de ugyanez igaz a rovarzsírokra is, amit egy kutatás szerint észrevehetetlenül lehet süteményekbe csempészni. Fontos viszont, hogy aki rákfajtákra és ízeltlábúakra allergiás, annak kerülnie kell ezeket a liszteket. Tücsöklisztet vagy szárított lisztkukacot már lehet rendelni a neten, ezeknek a csomagolásán általában receptjavaslatokat is írnak, de persze online is sok tanácsot lehet találni.

Más területen, a fine diningban erre René Redzepi, a Noma séf-tulajdonosa hívta fel a figyelmet, nem feltétlenül a klímatudatosságra, inkább a természet adta kiaknázatlan lehetőségekre (nem, nem tobzoskákra) és a kulturális különbségekre/hasonlóságokra fókuszálva - Redzepi és a Noma filozófiájáról szóló szuper dokumentumfilmnek is ez a világnézet adta a címét: Ants on a Shrimp. A híres fogása garnélarákból és hangyákból áll, itt a hangya nemcsak vizuális elemként, de karakteres, savas összetevőként szerepel az ételben. Ez viszont 2015-ben még polgárpukkasztó lépés volt, de legalább sokan elgondolkodtak a gasztronómiában az új alapanyagforrások kereséséről.

Saját tapasztalatom, hogy tücsöklisztből tisztességes pitét és palacsintát lehet sütni, az energiaszelet már karakteresebb fajta, de összességében mindegyikre igaz volt, hogy sütés közben ijesztő istállóillatuk van, ami kihűlés után teljesen elillan. Az apró kitindarabok miatt érdemes átszitálni a lisztet, de valójában ez nem kellemetlenebb vagy visszataszítóbb feladat (és felhasználás), mint egy csirke lábáról levágni a körmöket vagy kiinazni egy felsálat.

A liofilizált sáska, zsizsik és kukacok fogyasztása viszont tényleg nem való vizuálisan érzékenyebbeknek, de valószínűleg ez is megszokás kérdése, meg persze azé, hogy hajlandóak vagyunk-e átállítani a gondolkodásunkat az utódaink és a Föld túlélése érdekében.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Fenntarthatóság témában olvass még többet:

Forrásunk volt.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek