Tippek hatékony fagyasztáshoz

A mélyhűtő a barátunk. Elméletileg. A gyakorlatban ugyanis számtalan aprósággal keseríti meg az életünket. Most megmutatjuk, hogyan lehetünk a fagyasztás mágusai.

Átmenthetjük a nyár és az ősz gyümölcseit télire, előkészülhetünk a munkás hétköznapokra, spájzolhatunk, spórolhatunk - a fagyasztás minderre jó, ám mégis, a mélyhűtő olykor inkább megnehezíti életünket, mint hogy gördülékenyebbé tenné. Túlfagy, nem férnek be a dolgok, vagy épp nem találjuk őket, látványosan leromlik az étel minősége, és ez még csak kezdet. A hétköznapokban a fagyasztó használata rémálommá is változhat.

Ez azonban nem az ő hibája, inkább saját esendőségünkről tanúskodik. Pedig a fagyasztás titkai csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. Ezek segítségével nemcsak a fejfájásoktól kíméljük meg magunkat, de duplán is spórolunk, hiszen egyrészt kevesebb élelmiszert dobunk ki, másrészt a hűtő energiafogyasztását is csökkentjük.

1. Olvasszuk ki rendszeresen!

Az alapszabály szerint évente legalább egyszer ki kell olvasztanunk a hűtőt, ami bizony nem a legszórakoztatóbb elfoglaltság. Viszont az energiatakarékosság érdekében ajánlott, hogy minden alkalommal elvégezzük ezt a műveletet, amikor a fagyasztó falán másfél centisnél vastagabb jégréteg képződik. Ezen a vastagságon túl ugyanis egyre több energiát fogyaszt a mélyhűtőnk ahhoz, hogy a kellő hőmérsékletet fenn-, jobban mondva "lenntartsa".

2. A teli fagyasztó hatékonyabb!

Nemcsak azért, mert ez bőségről árulkodik, hanem azért is, mert az egymásra pakolt fagyasztott testek jobban megőrzik a hideget, gépünknek pedig kevesebb elektromos áramot kell felzabálnia.

Persze az sem árthat, ha minél kevesebb ideig tartjuk nyitva az ajtót, és tesszük ki a készülék belsejét szobahőmérsékletnek.

3. Csomagoljunk ügyesen!

Ez a legnehezebben elérhető célkitűzés. A műanyag dobozok és üvegből készült tárolók több helyet foglalnak el, az utóbbiak pedig el is repedhetnek a fagyás során kitáguló térfogat miatt. Olykor persze nem kerülhetjük el őket, ám próbáljunk mindig alternatív megoldásokat kiötölni. Lássunk néhány példát: az apró szemű gyümölcsök, pl. málna, szeder esetén egyenletesen osszuk szét őket egy nagy sütőpapíron, várjuk meg, amíg megszilárdulnak, majd ezt a szinte pergamen vékonyságú fagyasztott gyümölcslapot tegyük műanyagzacskóba, és úgy tároljuk.

Ha friss zöld növényeket, például kelkáposztát vagy spenótot tennénk el, függetlenül attól, hogy előfőztük vagy sem, csavarjunk ki minél több folyadékot belőlük, majd formázzunk golyókat, egy sütőpapíron fagyasszuk, később pedig zacskóban tároljuk. Ennek a módszernek nemcsak az az előnye, hogy kisebb helyet foglalunk, de előre kiporciózott zöldségeket kapunk. Ezentúl nem kell egy egész zacskónyit felhasználnunk minden alkalommal, mikor kinyitjuk a mélyhűtő ajtaját, elég lesz csak egy vagy több golyócska.

Bár a sütiket (például kalács, muffin) és péktermékeket már elkészülve is le szokás fagyasztani, sokkal hatékonyabb, ha a nyers tésztával járunk el ugyanígy. Van annál jobb, mint mikor egy végigdolgozott nap után hazamegyünk, és előre bekészített pizzatészta vár minket a fagyasztóban?

Más hasonló, bármilyen alkalomhoz használható dolgot is elraktározhatunk: alaplé, zöldborsó, rizottó, sült hús. A hely minél hatékonyabb kiaknázásáért csomagoljunk inkább lezárható zacskókba dobozok helyett.

4. Ezeket soha!

Ne fagyasszunk tejet. Sült húsokat sem érdemes, mert teljesen tönkre megy a minőségük. Ha mégis előre elkészített húsételeket szeretnénk mélyhűteni, pároljuk őket, és fagyasszuk a pároláshoz használt folyadékban. Igazából rengeteg táplálék csak nyerhet valamilyen folyékony ütközési zónával körülvéve: pörköltek, oldalas alaplében, főtt tészták sok szósszal.

5. Címkézzünk,

ha nem akarjuk órákig törni a fejünket azon, mi is van egy-egy dobozban vagy zacsiban. Hűtőmágnessel a hűtőajtóra rögzített papírlapon vagy filctoll segítségével akár könyvelést is vezethetünk.

6. Tartsunk fagyasztott kajás napokat,

vagy akár hosszabb időszakokat is, amikor feléljük a régóta elraktározott ennivalókat, így helyükre majd újak kerülhetnek. Így nemcsak azt kerüljük el, hogy túl hosszú ideig maradjon valami benn, és megfeledkezzünk róla, de folyamatosan fel is szabadítunk tárhelyet. Így sosem jön el az a pillanat, amikor egy lényeges dolgot nincs hová tennünk.

Egyértelműnek tűnnek, de mégsem követjük őket, pedig a fenti szabályok igazi fagyasztási profikká varázsolhatnak minket, és ennek a pénztárcánk is örülhet.

(via Bon Appétit)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk