Indul a suli, őrület drága egy elsős iskolakezdő felszerelése

Meglepő vagy sem, a legmélyebben a kiselsősök szüleinek kell a zsebébe nyúlnia. Kevesebb mint egy hónap, és indul az iskola.

Vannak, akik már megvettek mindent, sokan pedig apránként szerzik be, ami az iskolakezdéshez kell, hiszen már csak 4 hét van hátra a szünidőből - írja az Nlc.

Az elsősök szüleinek mintegy 60 ezer forintot kell kicsengetniük iskolakezdéshez

Mennyi az annyi?

Idén körülbelül 5%-os a drágulás a tanszerek tekintetében idén, a kiadásokat pedig sok szülő különböző könnyítésekkel próbálja fedezni:

  • apránként, nyár közepétől vásárolnak be, hogy ne egyszerre kelljen mindent megvenni
  • megtakarításból fedezik a tanszervásárlást
  • kölcsönt kérnek a családtól/barátoktól

A legdrágább a legkisebbek felszerelése:

az elsősök szüleinek mintegy 60 ezer forintot kell kicsengetniük iskolakezdéshez (ez jobb esetben 45-50 ezerre tud csökkenni), míg egy közepes kategóriájú tanszercsomag hozzávetőlegesen 30 ezer forint.

Ajánlatos több hely árait is összevetni, mert nagy különbségek vannak bolt és bolt között: akár 44.990 forintot is elkérhetnek egy iskolatáskaszettért, míg egy üres tolltartó 7490 Ft-ba, egy mintás spirálfüzet pedig 2290 forintba is kerülhet.

Segítség lehet a felesleges felszerelés megvásárlása ellen, hogy a legtöbb iskola pontos listát ír arról, mit kell beszereznünk: könyvek, füzetek, írószerek, táska, tornacucc, stb., a nagyobb kaliberű tárgyakat pedig (pl. íróasztal, szekrény, szék stb) később akár el is adhatjuk.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezt a két reggelit ajánlja egy kardiológus, ha jót akarsz...

A reggeli nemcsak energiát ad a nap indításához, hanem hosszú távon a szív- és érrendszer egészségére is hatással lehet. Szakértők szerint azok, akik rendszeresen kiegyensúlyozott reggelit fogyasztanak, kisebb eséllyel küzdenek szív- és érrendszeri betegségekkel, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy anyagcsere-problémákkal.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...