Nem bírtam várni a birsalmáig, szilvából csináltam sajtot

A birsalmasajt az ősz jellegzetes édessége, és én személy szerint teljesen odavagyok érte. Az egyetlen baj vele, hogy mindig túl sokat kell várni arra, hogy végre beérjen a birsalma. Nos, én nem bírtam tovább a várakozást, és egy másik gyümölcshöz fordultam.

A birsalmát kásás húsa és pektinben gazdag héja teszi alkalmassá arra, hogy sűrű, zselés „sajtot” főzzünk belőle. Azonban ha nincs ló, jó a szamár is, vagy jelen esetben alma helyett a szilva – főleg, amikor még nem robbant be a birsszezon. Én ugyanis most szilvából készítettem gyümölcssajtot, és el kell, hogy mondjam, cseppet sem csalódtam az eredményben.

A sajttál legjobb kiegészítője: recept ITT / Fotó: Lakos Benedek

A szilva képességei

Azért gondoltam elsősorban a szilvára, mert szezonális alapanyag, ami már most, az almánál pár héttel korábban is kapható. Emellett az is előnyére válik, hogy nagyon jól sűrűsödik, ha sokáig főzzük: ez a tulajdonság a hagyományos szilvalekvárfőzés miatt már ismerős lehet.

A gyümölcs héjában lévő pektin és a hozzáadott cukor kombinációja miatt tudjuk sűrűre főzni a szilvát.

Ahogy szépen-lassan elforraljuk belőle a vizet, egy szinte fekete, ragadós massza alakul ki, ami kihűtve megszilárdul, és gumicukros állagot vesz fel. Színben szerintem sokkal impozánsabb, mint a birsalmasajt, ízben pedig egy szilvalekvár és egy cukorka keverékére emlékeztet. De hogyan készül?

Főzni, majd sűríteni

Tulajdonképpen tényleg csak az alapként használt gyümölcsben tér el ez a recept az eredetitől. A megtisztított gyümölcsöt először vízben teljesen szét kell főznünk, majd átpasszíroznunk. Ugyan a héj is nagyrészt szétesik, egy nagyon kevés darabka fennakad majd a szitán.

Főzésre várva: receptért kattints IDE / Fotó: Lakos Benedek

Nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb gyümölcspürét átjuttassuk a szűrőn. Nemcsak a veszteség miatt, hanem azért is, mert szükségünk lesz minél több pektinre, ami a szilvában található. Ettől lesz olyan sűrű zselés a sajt.

A lényeg a folyamatos kevergetés: viszonylag nagy lángon kell rotyogtatnunk a cukorral elkevert szilvapürét, hogy minél gyorsabban megszabaduljunk a víztől. A leragadás és odaégés megelőzése érdekében ne hagyjuk ott egy percre sem a fazekunkat, álljunk mellette, keverjük fáradhatatlanul.

A sajtok legjobb barátja

A kész szilvasajt önmagában is nagyon finom, ha egy kis édességre vágyunk. Komplex íze azonban sokkal jobb szolgálatot tesz, ha egy sajttál részévé tesszük. Érett és lágy sajtok társaságában biztosítja azt a szükséges édes, enyhén savanykás vonalat, ami elengedhetetlen része egy ilyen összeállításnak.

A passzírozás előtt: nézd meg a receptet ITT / Fotó: Lakos Benedek

Készíts szilvasajtot te is!

Hozzávalók: 1 kg szilva (mag nélküli súly), 250 ml víz, 50 dkg cukor

Elkészítés

A szilvát magozzuk ki, és vágjuk negyedekbe. Tegyük egy lábasba a vízzel, majd forraljuk fel. Miután felforrt, vegyük a legkisebb fokozatra a lángot, és fedjük le a fazekat.

Főzzük 45 percig a gyümölcsöt, amíg bordó színű nem lesz, és a szilva teljesen pépesre fő.

Elnyerték formájukat: ITT találod a receptet / Fotó: Lakos Benedek

Passzírozzuk át a gyümölcspürét egy sűrű szűrőn, amíg csak egy nagyon kevés héjdarabka marad felül.

Adjuk a cukrot az átpasszírozott szilvához, majd kezdjük el közepes lángon főzni. Addig rotyogtassuk, amíg be nem sűrűsödik. Ha a kanállal egy vonalat húzunk a közepén, látnunk kell pár másodpercig a fazék alját, mielőtt a massza visszatér a helyére.

A még meleg gyümölcsmasszát tegyük vékonyan kiolajozott formákba. Hagyjuk teljesen kihűlni, utána pedig fordítsuk ki őket. Tároljuk hűtőben vagy hideg kamrában zsírpapírba csomagolva.

Édes és sós sajtok egy tálon: receptért kattinst IDE / Fotó: Lakos Benedek

A szilvasajt teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Recept és fotók: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Különleges ételek, amiket mindenképpen készíts el otthon:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...