A „szegény lovag”: bundás kenyér

Az unokák reggelit illető kívánságai között előkelő helyet foglal el nálunk a bundás kenyér, de most, változatosságként egy édes „rokon” kerül terítékre.

A NoSalty már hírt adott arról, hogy a Könyvfesztiválon dedikálom a Nagyszülők és unokák című könyvemet, ezért most a kötetben szereplő receptek közül választottam ki egyet. Remélem, sok-sok unoka kedvence válhat belőle! Egyszerű, pár perc alatt elkészíthető reggeli, ami édesség ugyan, de nem a klasszikus értelemben vett sütemény.

Biztosan ráismernek, akik látták a Kramer kontra Kramer című filmet, benne Dustin Hoffmant, aki szívet, lelket megrázó apaszerepet alakít. Abban az emlékezetes jelenetben bukkan fel a „szegény lovag”, amikor Hoffman a konyhaasztalon ülő kisfia elől könnyes szemeit takargatja, és készíti közben a búcsúreggelit, mielőtt átadja fiát az édesanyjának. Ezt a tipikus amerikai reggelit zsemlekrokett néven is ismerhetjük, és valószínű, hogy unokáink is imádni fogják.

Bundás zsemle édesen recept

Tojás, tej, zsemle (vagy fehér kenyér), olaj vagy margarin/vaj – kinek-kinek ízlése szerint – szükségeltetik hozzá, az elkészítése pedig megegyezik a bundás kenyérével, csak a befejezés, vagyis a körítés, tálalás tér el kissé a megszokottól. A „szegény lovag” ugyanis módfelett szereti, ha fahéjas porcukorral megszórjuk, esetleg kompóttal, gyümölcssziruppal, cukrozott gyümölccsel, lekvárral, pláne mogyorókrémmel megkenve tálaljuk.

Nálunk az unásig követelt bundás kenyér mindig kiváltható vele. És hogy miért szegény lovag? Azt a nagyik fantáziájára bízom, lehet kitalálni hozzá különféle történeteket!

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

7 kiváló étterem, bisztró, pékség és kávézó, ha Veszprém felé...

Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...