Svájc már beindult: elkezdi a ROVARALAPÚ élelmiszerek árusítását

Svájc irányt mutat: elkezdi a rovaralapú élelmiszerek, többek közt rovarburger árusítását. Vélhetően ez a jövő...

Svájc már beállt a sorba: szépen lassan bevezeti a rovaralapú élelmiszerek forgalmazását. A Coop szerint a fehérjében gazdag lisztkukacból - a lisztbogár lárvája - készülő húspogácsák és fasírtgolyók augusztus 21-étől lesznek elérhetőek - írta a The Guardian.

Az Essento nevű svájci start-up által gyártott termékeket az élelmiszeráruház-lánc néhány genfi, berni és zürichi boltjában tudják majd beszerezni a fogyasztók.A helyi élelmiszerbiztonsági hatóság szóvivője szerint Svájc az első európai ország, ahol engedélyezik az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú élelmiszerek árusítását.

Hogy miért pont a rovarok?

Ezek az ínyencségek rengetek ásványi anyagot, vitamint (például: A, B1, B2, D) tartalmaznak, de magas a fehérje- és a kalóriatartalmuk is, így kiváló és olcsó energiaforrásnak számítanak. Fogyasztásuk Ázsiában vagy Afrikában, de Európában is egyre elterjedtebb, sőt, van ahol létfontosságú.

A májusban módosított élelmiszerbiztonsági törvények szerint kizárólag olyan rovaralapú ételeket lehet értékesíteni, amelyek tücsköt, szöcskét vagy lisztkukacot tartalmaznak.A törvény szerint a rovarok, amelyeket már régóta alkalmaznak az állattakarmány-gyártásban, négynemzedéknyi - szigorú előírások mentén zajló - tenyésztés után válnak alkalmassá az emberi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy a helyi termelés beindulására néhány hónapot még várni kell.

Addig is lehetőség van a rovaralapú élelmiszerek behozatalára, amelyet szigorú feltételekhez kötnek.

Ezeket olvastad már?

MTI

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...