Teszteltük a meki új shake-jét: megosztotta a szerkesztőség tagjait az édesség

A McDonald’s új sós karamellás shake-je megérkezett, mi pedig rögtön leteszteltük. Az eredmény? Két ember, két teljesen eltérő vélemény.

Megkóstoltuk a McDonald’s legújabb újdonságát, a sós karamellás shake-et, és már az első korty után kiderült: ez az ital nem hagy senkit közömbösen. Két vélemény született – és nem is lehetnének különbözőbbek.

Egy férfi shake-et fog a kezében
Teszteltük a meki új shake-jét: megosztotta a szerkesztőség tagjait az édesség
Liptai Lilla

Én például az első korty után legszívesebben visszaadtam volna a pultnál. Túl édes, túl tömény, egyszerűen túl sok volt. A sós karamellát amúgy is nehezen tudom hova tenni – van, hogy ízlik, de többnyire úgy érzem, mintha a karamellbe véletlenül került volna egy csipet só, ami inkább megzavar, mint elcsábít.

Ennél a shake-nél sem éreztem az egyensúlyt: a karamell dominált, a só pedig valahol elveszett útközben. Összességében nekem ez az ízvilág inkább gejl.

A bátyám viszont teljesen másképp látta. Ő az a típus, aki ha meglátja, hogy valami sós karamellás, máris tudja, hogy ez kell neki. Legyen az süti, fagyi, kávé vagy most épp shake – ő minden formában imádja. És most sem csalódott. Szerinte a Meki most tényleg eltalálta az ízek arányát: a karamell selymesen édes, a só finoman jelen van, és pont ettől lesz izgalmas az egész.

Tökéletes. Simán megittam kettőt egymás után

– mondta, miközben valóban már a második poharat kortyolta.

A Meki új sós karamellás shake-je megosztó, de egy biztos: ha te is a sós-édes kombinációk szerelmese vagy, nagy eséllyel imádni fogod. Ha viszont inkább a klasszikus, visszafogott édességeket kedveled, lehet, hogy neked is túl intenzív lesz. Mindenesetre érdemes kipróbálni.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.