Rubint Réka elárulja, hogyan lendülj formába nyárra

18 év után névváltással és márkamegújítással kezdi a tavaszt a Wellness és wellnesscafe.hu. A megújult magazinban Rubint Réka motiválja az olvasókat.

Március 20-án kerül a polcokra az első Well&fit magazin, és ezzel egy időben wellandfit.hu néven megújul az online platform is. A megújult magazinban Rubint Réka motiválja az olvasókat. Réka szerint a„a csoda mindenkiben benne van”, de nem lehet egyik napról a másikra formába lendülni. Fontos a tudatosság, és a következetesség, ami nem azt jelenti, hogy mindenről le kellene mondanunk.

Szerinte a legjobb kicsiben kezdeni, mert a kevés mozgás is több, mint a semmi. Aztán már csak ki kell tartani az elhatározásunk mellett, és türelmesnek lenni, mert az eredmény nem egyik napról a másikra fog megérkezni. Azzal viszont nem szabad várni, hogy belefogjunk az életmódváltásba. Réka további tanácsokat is ad a megújult Well&fit magazinban.

A Well&fit megújulását egy több mint ezer 17-65 éves női internetező részvételével készített reprezentatív kutatás előzte meg, amely kitért arra is, hogy a nők hogyan tekintenek önmagukra és életmódjukra. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek mindössze 4 százaléka elégedett magával teljes mértékben.

A célok tekintetében a kitöltők 30 százaléka jelölte meg a fogyást, míg 51 százalékuk számára fontosabb, hogy végre jobban érezzék magukat a bőrükben.

A Well&fit alkalmazkodik a megváltozott igényekhez, így tartalmaiban a fogyókúra mellett olyan életmódbeli tanácsokat, self-coaching eszközöket és sikertörténeteket is megjelenít, amelyek további motivációt nyújtanak az olvasóknak.

A felmérésből kiderült az is, hogy a rendszeresen sportolók 75 százaléka saját maga állítja össze az edzéstervét, amihez magazinokból, online- és videómegosztó oldalakról, valamint DVD-kből merít ihletet. A Well&fit célja, hogy különböző egészség-, életmód- és mozgáskihívásokkal, illetve videós tartalmakkal támogassa olvasóit, és szakmai segítséget nyújtson az érdeklődők számára. A névváltással egyidőben új rovatok érkeznek a magazinba és az online felületre egyaránt, a wellandfit.hu-n pedig dietetikus által összeállított étrendek és egy edzőkereső adatbázis is elérhetővé válik az olvasók számára.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Meggyes cobbler

Frissen, kellemes melegen a legfinomabb! Elkészítéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek