Több mint 100 forinttal olcsóbb Romániában a krumpli

Nemrég jelent meg egy friss ár-összehasonlító elemzés, ami azt vizsgálta, hogy mekkora különbségek találhatók egy hazai és egy román üzletlánc árai között. Az eredmények kevés kivételtől eltekintve eléggé elszomorítóak.

„A zöldségek, a gyümölcsök, az alkoholos italok, a kávé, az üdítők, a felvágottak, a sajtok, a vaj és az édességek termékkörében is látványosan olcsóbb a román Lidl, mint a magyar" – derült ki a Világgazdaság friss ár-összehasonlító vizsgálatából.

Szembeötlően olcsóbb a román Lidl, mint a magyar

A lap által elvégzett vizsgálathoz a román Lidl legfrissebb, január 27-i árlistáját vették figyelembe. Mivel a magyar Lidl nem tesz közzé hasonló árlistát, ezért egy a fővárostól mintegy 10 kilométerre található Lidl bolt árait használták a hazai árak rögzítésére. 

Vizsgálatuk elvégzéséhez azért a Lidl üzleteit választották, mert az üzletlánc 2020-ban megszerezte, 2021-be pedig megtartotta a piacvezető pozícióját a hazai napi fogyasztási cikkek (FMCG) ágazatában. Továbbá közel bruttó ezermilliárdos forgalommal büszkélkedhet. 

Kezdődjön az összehasonlítás

Az ár-összehasonlító vizsgálat első terméke a piros burgonya volt, aminek kilóját 2,29 lejért adják a romániai Lidlben. Ez 80 forintos árfolyammal számolva mintegy 184 forint. Ezzel szemben a magyar Lidl üzletben egy kilogramm piros burgonya 299,5 forintba került. Az eltérés 63 százalék, ami szembetűnő különbség.

Banán és Coca Cola

Szintén nagy a differencia a romániai és a magyarországi banán ára között is. Egy kilogramm banán a román Lidlben 6,99 lej, azaz 559 forint. A magyar Lidlben azonban 699 forintot kérnek el a gyümölcsért, ami 25 százalékkal több. Olyan közkedvelt termékek is drágábbak itthon, mint például a Coca Cola. A 2,5 literes kiszerelés 8,49 lej, 715 forint Romániában. A magyar Lidl üzletben a kétliteres változat azonban 609 forintba kerül. A literenkénti ár tehát 304,5 forint, szemben a romániai 286 forinttal.

Az alkoholos italok és a kávék kategóriájában is találtak eltérését. Míg az Argus Strong 0,5 literes dobozos sört itthon 269 forintos áron lehet beszerezni, addig Romániában 2,49 lejért, tehát 199 forintért. A kávéknál a Bellarom Gold 250 grammos csomagot vették figyelembe, ami a román Lidlben 12,99 lej, 1039 forint, a magyar Lidlben pedig 1199 forint, vagyis mintegy 15 százalékkal drágább. Az édességek körül a Ritter Sport 100 grammos csokoládé árát vizsgálták meg. Romániában 5,99 lej, azaz 479 forint, itthon pedig 519 forint, vagyis több mint 8 százaléknyi az árelőny a romániai üzletben. 

Kivéve a tej

A tejnél (az ársapka miatt nem a 2,8 százalékos árát vették figyelembe) azonban változik a helyzet. A Pilos 1,5 százalékos egy literes UHT teje 409 forint itthon, Romániában pedig 5,29 lej, ami 423 forint. Ha nem is jelentősen, de majdnem 4 százalékkal alacsonyabb a magyar ár.

A bevásárlólistájukon található többi termék ára azonban ismét a román Lidlben volt kedvezőbb. A Pikok 100 grammos prágai sonkája például 52 százalékkal olcsóbb (375 forint és 569 forint), a Pilos 82 százalékos, 250 grammos vaja 25 százalékkal (959 forint és 1199 forint), a 300 grammos szeletelt Milbona Maasdam sajt pedig 17 százalékkal (1279 forint és 1499 forint). A Pilos 250 grammos Edami tömbsajt 11,99 lejbe, átváltva 959 forintba kerül a román Lidlben, a magyarban 999 forintba. A kettő között nagyjából 4 százalék van.

Nehezen lehetne megállapítani, hogy milyen okok állnak a nagy árkülönbségek mögött, de valószínűleg sok tényező befolyásolja egyszerre az árakat.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.