Románia adómentes családi pálinkafőzést akar

Románia eltörli 2015. január elsejétől a családi pálinkafőzés után fizetendő jövedéki adót – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a román televízió vasárnapi adásában.

A miniszterelnök szerint a tervezetről hétfőn szavaz a román parlament alsóháza, és ha az államfő kihirdeti a törvényt, az január elsejétől életbe is léphet. Hozzátette, Románia készül arra a jogi csatára, amelyet az Európai Bizottsággal kell megvívnia a jövedéki adó elengedése miatt.

“Van egy szomszédos ország, amelyiknek meggyült a baja az Európai Bizottsággal, és el is veszítette a pert” – utalt Magyarországra a miniszterelnök. “Mi megtaláltuk a megoldást a jövedéki adó elengedésére, amit be is iktattunk a törvénybe. Úgy véljük, hogy ez összhangban van az európai szabályozással” – idézte a kormányfőt az Agerpres hírügynökség.

Victor Ponta hozzátette, számít az Európai Bizottság vizsgálatára. „Minden bizonnyal lesz rá gondjuk a szomszédainknak. A Bizottság jelezte is már, hogy nem hagyja válasz nélkül, ha úgy járunk el, mint Magyarország, de mi találtunk egy másik jogi megoldást” – fogalmazott Victor Ponta.

A jelenlegi romániai adótörvénykönyv ezer eurós (306 ezer forint) jövedéki adót szab meg a saját háztartásban készített, saját fogyasztásra szánt gyümölcspárlat esetében száz liter tiszta alkoholra. A romániai pálinkafőzők azt kezdeményezték, hogy minden család adómentesen főzhessen 200 liter pálinkát saját használatra.

(via MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

5 főzési szokás, aminek ideje búcsút inteni

Konzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.

Nosalty

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...