Rászorulóknak osztott ételt a pap - rendőrt hívtak rá

A hívők azt állították, hogy az adományok nem voltak biztonságosak, lejárt a szavatosságuk.

Hívei jelentettek fel egy papot Csépán, mert a pap rendszeresen ételt osztott a helyi plébánián, szerintük nem biztonságosat. Állításuk alapján néhány ételnek lejárt a szavatossága - írja a hvg.hu a szoljon.hu nyomán, ahonnan a cikket délutánra eltávolították.

A Jász-Nagykun Megyei Kormányhivatal munkatársai a rendőrséggel együtt mentek ki a plébániára, hogy házkutatást tartsanak. A helyszínen semmilyen ételt nem találtak, de figyelmeztették a papot, hogy ha ételosztást tart, akkorbe kell jelentenie a hatóságoknak, hogy az étel eredetét, biztonságos fogyaszthatóságát ellenőrizni tudják. Élelmiszert egyébként csak regisztrált szervezet adományozhat.

„Isten első tette, mindig a bőkezű adakozás. A parancsok, illetve az engedelmesség csak a második helyen következnek.”

- mondta elAntal András, a csépai plébániát vezető diakónus. Ő elsődleges céljának az emberek segítését tekinti.Szerinte a helyi híveket az irigység, a rosszindulat vezérelte, amikor feljelentették.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.