Megrázó vallomás Rácz Jenő feleségétől: „Majdnem meghaltam"

Rácz Jenő felesége, a gasztroblogger Rácz-Gyuricza Dóra őszintén beszélt arról, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie gyermekük születésekor.

Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz Jenő közös kislányának születése cseppet sem volt könnyű. A pici hamarabb érkezett a vártnál, és császármetszéssel jött a világra. Rácz-Gyuricza Dóra a Talk TV Z World című műsorában őszintén vallott Tóth Vivinek a szülésről.

Megrázó vallomás Rácz Jenő feleségétől: „Majdnem meghaltam"

Nekem elég keményen indult Kamilla születése. Korábban is jött, plusz a covidnak a végén voltunk, és nekem a családom pont covidos volt, mikor megszületett, úgyhogy senki nem tudott nekem segíteni, mert Jenő pedig épp forgatott. Szóval egyes-egyedül a mély vízbe. De, hogy őszinte legyek, az első pillanat amikor azt éreztem, hogy büszke vagyok, az, amikor megszületett. Amit azért kérdőjelezhetne meg bárki, és meg is kérdőjeleztek, mert én császármetszéssel szültem. De számomra nem volt kérdés, hála a jó Istennek, mert tudom, hogy sok szülés utáni depressziónak ez az oka, hogy valahogy a császármetszés sokak fejében nem elég méltó, vagy úgy érzik, nem küzdöttek eleget.

Hát én majdnem meghaltam a műtőasztalon, szóval nem gondolom, hogy nem volt elég méltó, hogy a testemet, az életemet konkrétan neki adom a gyereknek, hogy világra jöhessen.

Úgyhogy már csak ennek a tudata, hogy sikerült, itt van, nem csak, hogy ő jól van, én is jól vagyok, apa is jól van, mindenki boldog. És azt mondták, hogy korábban jött, de tökéletesek az értékei, nem kell inkubátor, nincsen semmi baj. Én már akkor feküdtem az ágyban, és arra gondoltam, hogy köszönöm, és hogy hálás vagyok és büszke vagyok, hogy ez sikerült. Azt gondolom, hogy már csak ez az egy gondolatmorzsa, hogy bennem volt, hogy ezért hálás és büszke vagyok, ez már sok anyukából hiányzik, amikor mondjuk császármetszéssel sikerült csak a világra hozni a gyereket, hogy szégyenként élik meg, pedig ebben semmi szégyen nincsen" – mesélte Viviennek.

Egyébként a műsorban Dóra arról is beszélt, hogy egyéves kora óta nem mutatja meg kislánya arcát, mely abszolút tudatos döntés a részéről.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Sajtóklub RTL Klub


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...