Prémium baconöket kóstoltunk, ezek a fogások készültek nálunk

Egy sokunk által nagy becsben tartott alapanyagot kóstoltunk: bacon került a kezünk közé, és rögtön három fogásban teszteltük. Megmondjuk, mitől prémium ez a termék. (x)

A bacon a húsos szalonna megdicsőülése, amit akár minden magyar fogáshoz hozzápasszinthatunk. Tekerhetünk bele húst, májat, datolyát és zöldségeket, összefogja az egybesült fasírtot, nem hagyja kiszáradni a steaket. Otthoni körülmények között nehezen tudnánk hajszálvékony szeleteket vágni belőle, és aprítani sem könnyű, ha már szobahőmérsékletű. Óriási szerencsénkre nemcsak szeletekben, hanem kicsi kockákban is kapható, így akinek nincs olyan éles kése, mint a séfeknek az éttermi konyhában, ő is szép, szórható szalonnát tud sütni a salátája vagy a tésztája tetejére. Most három Gierlinger terméket kóstoltunk, nézzétek mi lett a bacon sorsa!

Ilyen a bacon?

A sovány sertés hasaaljából készülő füstölt, sózott szalonna, amelyet általában vékony szeletekben sütve vagy grillezve, leggyakrabban tojással fogyasztanak, az angol reggeli elengedhetetlen része. Füstölt császárszalonnával helyettesíthető. Franciaországban baconnek nevezik a sózott, szárított, párolt és füstölt hússzeletet is.

Sült bacon tükörtojással

Ugye vásárlásnál mindenki a leghúsosabb csomagokat választja? Szerencsések vagyunk, mert a kapott termékekben tökéletes volt a zsíros és a húsos részek aránya. Most jöjjön egy tipp: mi serpenyő helyett sütőpapírral kibélelt tepsire fektettük a baconszeleteket úgy, hogy ne nagyon érjenek össze, mindegyik szeletnek legyen helye sütés közben kibontakozni, majd kellőképpen kiszáradni. Nagyszerű sült bacont készíthettünk, a képen is teljesen átjön, mennyire roppanós és kelendő lett, ezáltal a mi kedvencünk is.

Pirított baconkockák a tésztán

Második helyen a baconkockák végeztek, szinte ugyanolyan pontszámmal, mint a szeletek.

Prémium minőségük apró méretükben és húsosságukban rejlik.

Ezeket inkább serpenyőbe tettük. Miközben sültek, láthattuk, hogy nincsenek túlpácolva, rögtön a zsír sült ki belőlük, nem a sok nedvesség. Magas minőséghez ugyanolyan klassz tészta jár, így jött szóba, és ment a főzővízbe a széles metélt, erre pedig krémes tejföl és reszelt sajt került. Mindennek a tetejébe pedig feltettük az i-re a pontot is: sült baconkockákat szórtunk rá, nem kis mennyiségben.

Kész bacon hamburgerbe

Például hamburgerbe a legjobb a Gierlinger harmadik baconterméke, mely készen, sütve, adagokba porciózva kerül a boltokba. Ez az apró kiszerelésbeli különbség nagy segítség lehet, ha nagyobb csapat részére készítünk reggelit vagy bármilyen fogást, amihez elengedhetetlen a bacon. Maximum melegítenünk vagy átpirítanunk kell, így nem zsírozzuk tele a lakást vele. Szóval, ez is egy nagyszerű termék a nagycsaládosoknak, sőt szállodák reggeliztető konyhájára és cateringcégek partijaira is remek.

Keress még több Gierlinger - Tamási Hús terméket itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...