Perel a férfi, aki csapdába került a Burger King vécéjében, és nem kapta meg érte a megfelelő kártérítést

Élete végéig ehette volna ingyen a Whoppert és a sült krumplit, de valakinek ez nem tetszett.

Beperelte a Burger Kinget egy férfi az Egyesült Államokban, miután csapdába esett a gyorsétteremlánc egyik éttermének vécéjében. Az egység az eset után élete végéig etette volna a férfit, de a menedzsment végül visszatáncolt a kárpótlástól.

Az oregoni férfi, Curtis Brooner múlt hónapban zárta be magát az egyik Burger King mellékhelyiségében, ahonnan nem tudott kijutni. A dolgozók próbáltak segíteni Broonernek kijutni a vécéből, de közben ki is nevették, amiért bezárta magát, és nem tud kijutni.

A gyorsétterem menedzsere a történtek után felajánlotta a férfinak, hogy élete végéig ingyen ehet az egységben. Brooner szerint ez így is volt pár hétig, majd a regionális vezető visszavonta az ajánlatot.

A férfi elmondta, hogy bár a per, és az egész ügy viccesnek tűnhet, de neki egyáltalán nem volt az egy óráig a vécében dekkolni. Ügyvédjével 9000 dollárt (kb. 2,5 millió forint) követel a Burger Kingtől, amiből körülbelül 72 éves koráig heti egyszer ehet egy Whopper menüt.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...