Mit lehet kezdeni egy síró csecsemővel? Tisztába tettük, megetettük, felöltöztettük, levetkőztettük, arrébb húztuk az ágyát, magunk mellé fektettük, újra megetettük, és még mindig csak sír. Ilyenkor jönnek a különböző praktikák: ringasd balról jobbra, altasd hordozókendőben, párologtass a szobájában, dúdolj neki vagy mantrázz. Van, ami bejön, de van, hogy semmi sem segít. Mit tettek ükanyáink és mit anyáink az ilyen helyzetekben?
A cumi és elődjei
Ma a legkézenfekvőbb babanyugtató a cumi. Vannak persze ellenzői, hiszen a cumi csak pótlék, az anyamellet helyettesíti, inkább szoptassunk igény szerint, ráadásul árthat a növekvő fogacskáknak, és nagyon nehéz lesz róla leszoktatni. De van az a mennyiségű átsírt és átvirrasztott éjszaka, ami után a cumi egy kifejezetten barátságos megoldásnak tűnhet. A cumi igenis a barátja a hullafáradt szülőnek. A fröccsöntött darabok előtt is alkalmaztak már cumit, persze ezek nem műanyagból készültek, hanem pl. kemény állati inakból vagy bőrkékből, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy a kicsi ne tudja lenyelni, volt valami csekély ízük is, így a babák jóízűen cummogtak vele. A másik, hazánkban is elterjedt változat az volt, hogy ritkább szövésű, tiszta ruhaanyagba kötöttek tejbe vagy cukros vízbe áztatott kenyérdarabkát, s azt szopogatta a baba. Ezekhez képest a fogak szempontjából biztosan jobb megoldás a cumi, hiszen nem oldódik ki belőle semmi fogszuvasodást okozó anyag, és tisztán tartani is jóval egyszerűbb.
A teáztatás
Az egyik kedvenc babatáplálási-témám. Amikor az én lányom újszülött volt – és ez egyáltalán nem volt régen – , éppen az volt a trend, hogy a babának fél éves koráig kizárólag anyatejre van szüksége, vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor tápszerre, de semmi egyébre. Az anyukám a 40 fokos hőségben eleinte csak szelíden, majd egyre határozottabban mondogatta, hogy annak a gyereknek igenis szüksége lenne a folyadékpótlásra, hiszen minket is folyton teáztattak, nem is lett semmi bajunk. Nos, az én lányom végül nem kapott teát hónapokig, neki sem lett semmi baja. Így megy ez, nyilván egy kis édesköménytea nem fog megártani a babának, azzal nem hibázhatunk. Na de mi a helyzet a mákteával, a nem is olyan régmúlt idők szedátorával? Arról azért már nehezebben mondanám, hogy ártalmatlan, de kétség kívül rövidtávon sokkal hatásosabb, csak azok a hosszabb távú következmények ne lennének.
Pépek, papik és a pálinkás kenyér
Néhány tíz évvel ezelőtt, épp úgy, mint néhány száz évvel ezelőtt a babák hozzátáplálását, felnőtt táplálékra való szoktatását egészen korán, már néhány hetes korban megkezdték. Elsőként kásákat, pl. köleskását kínáltak a kicsiknek, és tejbe vagy cukros vízbe áztatott kenyeret. Nyugtalanabb napokon vagy estéken pedig azt a bizonyos pálinkás kenyeret, ami teljesen bevett szokás volt az előző századokban. „Attól majd jobban alszik a gyerek, nyugodtabb lesz álma!” De azért a túlzásba vitt pálinkáztatást régebben sem helyeselték, úgy tartották, hogy attól buta felnőtt lehet a gyerekből. Ezt a mértékletességet volna is kedvem helyeselni, ha nem gyanítanám, hogy a tapasztalat szülte. A szüleink még a mi gyerekkorunkban is viszonylag korán kezdték a pépek kínálását, semmiképp sem vártak ezzel fél éves korig, a pálinkás kenyér pedig már jó eséllyel elmaradt – szerencsére.
Manapság, bár csak a hozzátáplálás megkezdése után, de még mindig dívik, hogy rossz alvó, nyugtalan babáknak – persze csak fél éves kor után – ún. "jó éjszakát pépeket" adjanak lefekvés előtt. Ezek azért ártalmatlan, rizses vagy búzás, enyhén cukrozott papik, amik pusztán a főzelékeknél magasabb kalóriatartalmuk miatt adhatnak néhány nyugodt, sírásmentes órát a szülőknek és a babának. Persze csak abban az esetben, ha a sírást az éhség okozza.
Nos, a babák sírnak, a szülők pedig próbálják megnyugtatni őket, valószínűleg ez mindig is így lesz. Örüljünk annak, hogy a tudomány fejlődik, és nekünk már nem kell a pálinkás kenyérhez meg a mákteához folyamodnunk.
