Palágyi Eszter zsűrizik a S.Pellegrino Young Chef közép-európai regionális döntőjében

Palágyi Eszter, Michelin-csillagos magyar séf zsűrizik a S.Pellegrino Young Chef közép-európai regionális döntőjében.  

A S.Pellegrino Young Chef nemzetközi séfverseny következő állomásaként a szervezők bejelentették a nemzetközi gasztronómia ikonjaiból álló zsűrit, amely a fiatal szakácsok erőfeszítéseit értékeli a regionális döntőben. Újdonság, hogy az idei verseny során a regionális döntőig jutó fiatal séfeket végig mentorok segítik.

A közép-európai régió 5 tagból álló nemzetközi zsűrijének összetétele a következő:

Palágyi Eszter Magyarország képviseletében:

Palágyi Eszter

“No risk no fun no food”, vagyis kockázat nélkül nincs élvezet és nincs étel sem. Nem hiába ez Eszter mottója, aki fiatal kora ellenére az egyik legsikeresebb és legismertebb női séf Magyarországon. 2015 óta a Michelin-csillagos Costes étterem séfje, amely 2017-ben és 2018-ban is megnyerte a Dining Guide Év étterme díjat. Dolgozott többek között a három Michelin-csillagos párizsi Joel Robuchon étteremben, a két Michelin-csillagos, osztrák Taubenkobel étteremben, valamint a magyar Bábel étteremben is. 2016-ban ő képviselte hazánkat a San Sebastianban megrendezett Gasztronomika Világkongresszuson, és ugyanebben az évben zsűritagként vett részt a Magyar Bocuse d’Or döntőben. Egy évvel később Eszter volt a Nespresso és a Dining Guide közös szervezésében megvalósult Nespresso Atelier egyetlen női szakértője, és vendégzsűritagként szerepelt a Séfek Séfe című tehetségkutató főzőműsorban.

Cornelia Poletto

“Igazán jó ételek csak igazán jó alapanyagokból készülhetnek” – ez Cornelia Poletto mottója a konyhában. Első étterme, a Poletto Michelin-csillagot kapott és ez lett A hely, ahová ínyencségekért járnak Hamburgban. A saját gourmet éttermében eltöltött tíz év után Cornelia most Hamburgban és Shanghaiban éli ki ételek iránti szenvedélyét.

Tim Raue

Két Michelin-csillag, a világ 50 legjobb éttermének 37. helye, valamint 19,5 pont a Gault & Millau pontrendszerében, amely a világ legjobb vendéglőit értékeli – Tim Raue számai magukért beszélnek. A 45 éves top séf ázsiai ihletésű konyhájáról ismert, berlini Restaurant Tim Raue nevű étterme vezetése mellett kulináris tanácsadóként is dolgozik.

Tristant Brandt

Legyen szó Spanyolországról, Kínáról, Franciaországról vagy Németországról – Tristan Brandt otthon van bármely felső kategóriás étteremben. Dolgozott már a spanyol ABAC étteremben Jordi Cruzzal és a francia L’Arnsbourg étteremben Jean-Georges Kleinnel, akiket három-három Michelin-csillaggal díjaztak korábban. Két Michelin-csillagos, OPUS V nevű éttermének titka a világ minden ízével rendelkező, modern konyhájában rejlik.

Konstantin Filippou

Főzési stílusa a részletekre fókuszál és a végtelenségig kifinomult. Konstantin olyan mesterien ötvözi az osztrák és mediterrán konyhát, ahogy senki más. Ennek legfőbb bizonyítéka a bécsi Konstantin Filippou étterem, amely 2018-ban a második Michelin-csillagot is megkapta. Második nagy szenvedélye a főzés mellett az O boufés borbár.

Palágyi Eszter

A S.Pellegrino Young Chef elismerésen túl három további díjat is kiosztanak majd, melyek célja, hogy teret adjanak a különböző személyes gasztronómiai hitvallásoknak:

S.Pellegrino Young Chef Díj (S.Pellegrino Young Chef Award) - Ezt a díjat a regionális zsűri egy páratlan technikai szakértelemmel, valódi kreativitással és a gasztronómia iránti kivételes, erős személyes elköteleződéssel rendelkező tehetséges fiatalnak ítéli oda.

Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj (Acqua Panna Award for Connection in Gastronomy) - A regionális mentorok által megszavazott díjat az a fogás nyeri el, amely a sokszínűséget képviseli, és a különböző kultúrák szépségét elismerve találkozásukból valami frisset és izgalmasat alkot.

Fine Dining Lovers Közönségdíj (Fine Dining Lovers Community Award) – Ezt a díjat a Fine Dining Lovers online közössége ítéli oda annak a fiatal séfnek, akinek a személyisége leginkább visszaköszön az általa elkészített fogásban.

S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj (S.Pellegrino Award for Social Responsibility) - A díjról a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője, a Food Made Good szervezet dönt. A nyertes fogás azt az elvet követi, hogy az étel akkor a legjobb, ha előállítása társadalmilag felelős módon történik.

A S.Pellegrino Young Chef közép-európai regionális döntőjét 2019. szeptember 23-án tartják Hamburgban. A régióban Magyarországon kívül Németország, Ausztria, és Lengyelország fiatal séfjei mérik össze tudásukat.

Ezt láttad?

Ő az a magyar apuka, aki autista fia miatt nyitott csokiműhelyt - ismerd meg történetüket

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.