Elhunyt Oszi bácsi, a szigligeti strand legendás keszegsütője

79 éves korában elhunyt a Balaton legendás halsütödéjének alapítója és ismert arca, Oszi bácsi.

Juha Gyula amikor a Balatonra érkezett, csak egy szezont szeretett volna ott dolgozni, azonban a tervei hamar megváltoztak, hiszen egy pillanat alatt beleszeretett a festői Szigligetbe. Sokáig dolgozott egy helyi étterem üzletvezetőjeként, majd 2010-ben kezdett el a keszegsütéssel foglalkozni a vízparti településen.

Juha Gyula, aki a visszatértő vendégek számára csak Oszi bácsi, egy napon gondolt egyet és minden kétséget elhessegetve megnyitotta az Oszi Bácsi keszegsütödéjét a szigligeti strandon, ahol máig munkatársaival együtt saját maga pucolta és készítette elő a halakat. Sőt, Oszi bácsi neve és arca mindenkinek ismert lett, hiszen maga tálalta az elkészült ételeket is. Talán ennek eredménye, hogy maga a hely mára már legendássá vált.

fotó: Oszi bácsi keszegsütödéje / Facebook

Oszi bácsinál igazi retro hangulatban és családias környezetben élvezhették a vendégek a mindig friss halakból készült kiemelkedően finom ételeket isteni köretekkel tálalva a sütödében.

Aki igényesen elkészített halak bármelyikére, például keszegre, süllőre, harcsára, pisztrángra vagy vajhalra vágyott frissen sütve, ízletesen fűszerezve, az itt biztosan megtalálta számítását.

A vendégek minden esetben maguk választhatják ki az elfogyasztani kívánt halat és a jól átsütött halételek mellé vajpuha ropogós kenyeret, kovászos uborkát és házi készítésű ízletes szószokat kínálnak. Mindezeken kívül az igazi strandételek is megtalálhatóak a kínálatban, mint például a hamburger vagy a gyros. A gyors, közvetlen kiszolgálás mellett a tulajdonos, Oszi bácsi mindig eredeti, karakteres stílusával igyekezett színesebbé tenni a látogatók napját.

A halsütöde továbbra is nyitva van a szigligeti strandon, Oszi bácsi örökségét családja és munkatársai viszik tovább.

fotó: Oszi bácsi keszegsütödéje / Facebook

Címlapfotó: Nagyon Balaton/YouTube

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...