Íme a lista, országszerte ezeken a helyeken rendezik meg a Nyitott Piacok Napját

Idén a szőlő áll kiemelt termékként a Nyitott Piacok Napjának központjában. Az országos rendezvénysorozat szlogenje idén, „a piac mindenkié”.

A szeptember 20-i rendezvény Budapesten bekapcsolódik a Kulturális Örökség Napjába is. Idei mottó: a piac mindenkié, a középpontban a szőlő áll.

Az első rendezvényt 2023-ban szervezték meg: a nagy siker után másodszor is megrendezik országszerte a Nyitott Piacok napját.

Budapesten 11 piacon, valamint Békéscsabán, Esztergomban, Kaposváron, Székesfehérváron, Szombathelyen, Pécsett pedig 3 piacon kereshetjük a Nyitott Piacok Napja rendezvényeit.

Az esemény középpontjában kiemelt termékként a szőlő áll, vezető szlogenje: „a piac mindenkié”.

Fény utcai piac / fotó: Hesztera Judit / HelloAgency

A fővárosi programok

A Vámház körúti Nagycsarnokban megemlékeznek arról, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 30 éve, 1994-ben újította fel a Nagycsarnokot: a Kulturális Örökség Napja országos eseményének ez lesz a nulladik napja. Ennek keretében a nap folyamán építészettörténeti vezetett sétákon mutatják be az épületet, miközben a szakmai kitelepüléseken a fővárosi cégek szolgáltatásai mutatkoznak be, előadások és prezentációk ismertetik a Nagycsarnok működését, a tudatos vásárlást és az élelmiszerbiztonságot. Egész héten különlegességekkel és kóstolókkal várja a látogatókat az Ízek utcája, valamint egész szeptemberben tart az Őszi vásár a Nagycsarnok fő-utcáján. A Vámház körúti Nagycsarnokban délután 16 órakor a Budapest Jazz Orchestra Combo koncertjén Urbán Orsi és Gájer Bálint közreműködik, 18 órakor pedig Friss Hús filmvetítés lesz díjnyertes filmekkel.

A BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. fővárosi piacai számos további programmal, érdekességgel készülnek: a Rákóczi téri Vásárcsarnokban a Józsefvárosi Jazzfesztivál koncertjei várják a látogatókat, a Fehérvári úti Vásárcsarnokban a kulisszák mögötti világot ismerhetjük meg, a Bosnyák téri Vásárcsarnokban a főszereplő a szőlő, a kereskedők akciókkal készülnek, a Kórház utcai Vásárcsarnokban (Óbudai Piac) a szőlő- és gyümölcsvásár mellett halvásár és halkiállítás is lesz.

Rákóczi téri piac

A Tétényi úti Üzletközpont és a Flórián téri Üzletközpont programjaiban a Kortárs Építészeti Központ közreműködik, ugyancsak a Kulturális Örökség Napjához is kapcsolódóan: a Pecha Kucha újbudai nyílt fórumán fiatal tervezők, művészek, alkotók találkozhatnak és mutatkozhatnak be, a téma Kelenföld és a Tétényi üzletház kék épülete lesz. A Flórián téri Üzletközpontban az első magyarországi üzletközpont megnyitásának történetét és a római kori történeti emlékeket ismerhetik meg a látogatók. A Fővárosi Autópiacon pedig szeptember 20-án este a 2023-as évhez hasonlóan újra nyit a Fővárosi Autósmozi: ez alkalomból ingyenes filmvetítéssel készülnek.

A Lehel Csarnokban a szőlőfeldolgozás fortélyait ismerhetjük meg, hogyan készül a must, mire való a fokoló, a daráló, a kád, valamint a piacfelügyelő vezetésével be lehet járni az épületet. A Hunyadi téri piac munka utáni lazítós, esti szüreti piacozásra vár mindenkit: friss lángossal és borkóstolóval. A Fény Utcai Piacon a Buda Szóda mellett most mustot is osztanak majd, a hangulatról utcazenészek gondoskodnak.

Esztergomi piac

Programok országszerte 8 piacon

Pécsen három helyszínen rendezik meg a Nyitott Piacok Napját: a Diána Piacon és a Hajnóczy utcai piacon, valamint a Vásárcsarnokban. Mindhárom helyszínen készülnek kóstoló programokkal, mézpromócióval és gyerekprogramokkal, a Vásárcsarnokban a körforgásos gazdálkodást kiállításon mutatják be, valamint a külső helyszíneken virágültetés is lesz. A szombati ráadásnapon a Pécsi Nemzetközi Veterán jármű találkozó és felvonulás zajlik majd a Vásárcsarnok előtti téren.

Szombathely kóstoló pontokkal és piactúrával várja a látogatókat, az óvodásokat és a kisiskolásokat pedig edukációs programokon keresztül ismertetik meg a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságával, a felnőtteket egészségügyi szűrések és tanácsadás segíti. A standok szépségversenye mellett mindenmentes sütiversenyt is tartanak, itt Nagy Jonathan illuzionista szórakoztatja a látogatókat.

Székesfehérváron a gyümölcslékészítést próbálhatják ki a látogatók, a szőlő mellett almával is. Galambászbemutató és állatsimogató mellett egészségsarok is várja a vásárlókat, a zenei aláfestést egész nap biztosítja majd egy tangóharmónikás.

Székesfehérvári piac

Békéscsabán délután háromtól várnak mindenkit bor- és mustkóstolóval, valamint szőlő- és gyümölcsvásárral, az élőzenéről a Szilágyi Ati band gondoskodik majd.

A kaposvári Nyitott Piacok Napja a dél-balatoni borászok, helyi sajttermelők és kézműves termékek készítőinek munkáját mutatja be, a régió gasztronómiáját a helyi termelők ismertetik majd. A rendezvény alatt bakelitről szóló jazz zene teremt majd hangulatot.

Az Esztergomi Piacon 9 és 11 órakor indulnak a vezetett séták, amelyek a piac működését mutatják be: a főszereplő itt is a szőlő lesz, be lehet kapcsolódni a szőlő préselésébe, és mustot is lehet majd kóstolni. Az Esztergomi Piac gasztroest rendezvényét is ekkor tartják: a retro este főszereplője a sör és a csülök. A gasztronómiai élmények mellett egy igazán különleges retro kiállítás is lesz egyedi tárgyakkal: a piac területén felállítanak egy régi Mercedes W 115-öt is.

Címlapkép: Hesztera Judit / HelloAgency

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Már egy kanálnyi is csodát tesz a testeddel ebből a...

Az almaecet igazi fogyókúrás csodaszer hírében áll, persze megvannak a kockázatai, ha túlzásba visszük. Már az ókorban is előszeretettel használták, ami nem véletlen, hiszen számos jótékony hatása van az egészségre. Mutatjuk is, melyek ezek!