Nyerj 1 hetes nyári tábort a nohától!

Szeretnéd gyermekedet a nyáron is jó kezekben tudni? Igen! Játssz velünk, és részt vehetsz a noha Stúdió és Alkotóműhely nyári napközis táborainak egyikében! (x)

Játssz és nyerj!

Ha szeretnél nyári táborozást és felejthetetlen élményeket nyerni a gyermeked számára, nem kell mást tenned, csak válaszolnod a kérdésünkre! A helyes megoldást adók között egy 1 fős táborozást sorsolunk ki! A noha napközis alkotótáboraiban 5–13 éves gyermekeket várnak! A megfejtés beküldésével minden játékos elfogadja a játékszabályzatot és a NoSalty.hu látogatói feltételeit.

A megfejtéshez itt találsz segítséget >>

Ismerd meg a nohát!

Anoha Stúdió és Alkotóműhelyt fiatal képző-, illetve iparművészek hozták létre 2006 májusában.

Oktatásuk alapja a környezettudatos nevelés, a helyikulturális értékek közvetítése. Kézműves foglalkozásaikat gyerekek és felnőttek egyaránt látogathatják bármilyen előképzettség nélkül. Céljuk, hogy megteremtsék, és elérhetővé tegyék azalkotáshoz szükséges helyet és eszközöket az érdeklődők számára.

A noha Stúdió és Alkotóműhely egy olyan hely, ahol az emberek testi és lelkiegészsége kapja a legnagyobb hangsúlyt. Az alkotóműhelyünk mellett ezért létrehoztak egymozgásstúdiót, mely programválasztékában és működésének alapelveiben szervesen kapcsolódik a nohához.

A nohában a programok összeállításánál arra törekednek, hogy a lehető legszélesebb választékot nyújtsák az érdeklődőknek, hogy korosztálytól függetlenül mindenki megtalálja a számára izgalmas,kihívást jelentő és adottságainak leginkább megfelelő edzéstípust.

Sport-, dráma-, zene-, író- és kézműves táborokkal várnak!

A tábor célja, hogy a megtervezett, de a szabad fantázia használatára, rögtönzésre és helyzetfelismerésre sarkalló játékos programok keretében a gyerekek minél több ismeretet sajátítsanak el környezetükről, egymásról és saját képességeikről.

Ami minden tábortípusban közös, hogy a gyerekek egy héten át minden nap számukra élvezetes, kreativitásukat kibontakoztató, érdeklődésüknek megfelelő tevékenységekben vesznek részt, amelyek célja és végeredménye mindig valami motiváló „produktum”, amit közösen, mindenki részvételével hoznak létre a hét végére, legyen szó egy koreográfiáról, egy előadásról, mesekönyvről, kerámiákról, festményekről vagy egy kiállításról. Bár lehet egy-egy napra is bekapcsolódni a táborokba, érdemes egy egész hetet ott tölteni, hogy a gyerekek igazi csapattá kovácsolódjanak, megismerjék egymást és egyénileg és közösen is élvezettel tudjanak alkotni, ami a táborok egyik legfontosabb célja. (x)

A megfejtéshez itt találsz segítséget >>

Itt olvashatsz bővebben a táborokról >>

Ismerkedj meg a noha Stúdió és Alkotóműhellyel! >>

noha a Facebookon! >>

Nyerj 1 hetes nyári tábort a nohától!

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...